Mikor vágynak a férfiak legjobban a szexre? És tényleg minden pasi szexmániás? - Íme, a válaszok
Olyan érdekes dolgokat derítettek ki a férfiak intim dolgairól, amiket valószínűleg te sem tudtál eddig.
A férfiak és a nők rengeteg mindenben különböznek egymástól, sőt, még az agyunk is teljesen másképp működik. Nemcsak a szokások, a viselkedés, a gondolatok és az érzelmek terén mutatkoznak meg az eltérések, hanem a szexualitás terén is.
Sok dolog rejtély számunkra a férfiak intim szokásait illetően, szerencsére azonban a tudomány ebben is a segítségünkre siet, mert olyan érdekességeket derítettek ki az ellenkező nemről, amiket eddig talán nem is sejtettél.
Ilyenkor vágynak a legjobban a szexre
Míg a nők leginkább este kívánják a szexet, a férfiak - bár sokszor a nap bármely szakában kaphatóak lennének rá - reggel a legaktívabban ebből a szempontból. A szakértők azt is kiderítették, hogy miért: ébredés után a legmagasabb ugyanis a tesztoszteronszintjük. Ez okozza az erős vágyat, na és azt is, hogy szinte mindig merevedő férfiassággal ébrednek.
Bűntudat az egyéjszakás kalandok miatt
Azt eddig is biztosan tudtad, hogy a férfiak nagy része szeret egyéjszakás kalandokba bonyolódni, de a Texasi Egyetem kutatói még érdekesebb részleteket derítettek ki róluk. A pasik ezerszer jobban bánják mint a nők, ha kihagynak egy olyan lehetőséget, ami futó kalanddal kecsegtetett volna. A szakértők azzal magyarázták ezt, hogy az evolúció miatt minden ilyet egy hatalmas elbaltázott esélynek titulálnak a szaporodás szempontjából, és óriási veszteségnek könyvelik el.
Mindig csak a szexre gondolnak?
Azt mondják a férfiakról, hogy minden percben a szexen jár az agyuk, és bár ez azért erős túlzás, kiderült, hogy tényleg sokat jár a fejükben. A Kinsey Reportsban megjelent kutatási eredmények szerint ugyanis 54%-uk naponta többször is gondol a szeretkezésre, míg 43%-nak heti több alkalommal fordul meg a fejében a szex, és csupán 4% van, akik havi egyszer vagy ennél kevesebbszer gondolnak rá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Minden férfi perverz?
A nők egy részében élénken él az az állítás a férfiakról, hogy perverzek. De valóban így van ez? Több felmérés is irányult már arra, hogy megválaszolja ezt a kérdést. A kanadai kutatók például ezer embert vizsgáltak, és azt próbálták kideríteni, hogy a férfiak vagy a nők hajlanak-e inkább a hagyományostól eltérő szexuális élvezetekre. Kiderült, hogy a válaszadók 46%-a szereti a különleges együttléteket, és próbált is már ki valami extrémet az ágyban. Arra is rávilágítottak, hogy a férfiak jobban vágynak például a szado-mazo szexre, és jobban szeretik extrákkal fűszerezni a szeretkezéseket, de azt is bebizonyították, hogy a nők nagyobb része sem zárkózik el tőle. Egyszóval win-win, nincs nagy különbség a vágyak tekintetében.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.