Először pillantotta meg barátnőjét a bál előtt - Az egész internet odavan a fiú reakciójáért
Sokak számára az esküvő életük nagy napja, az igazán romantikus személyiségek viszont erről másképp vélekedhetnek.

Az esküvők egyik legcsodálatosabb pillanata tud lenni, amikor a vőlegény először látja meg szerelmét a gyönyörű ruhában és a csodás menyasszonyi sminkben, hiszen ilyenkor az arca mindent elárul arról, hogy mit érez a nő iránt.
Egy srác viszont most bebizonyította, hogy nemcsak a nagy napon képesek ennyire meghatódni a férfiak, ugyanis nagyon aranyos képek készültek arról, amikor megpillantotta a barátnőjét a végzős bál előtt.
A könnyeivel küszködött a fiú
A szerelmesek már három éve alkottak egy párt, és elérkezett az egyik nagy este az életükben: együtt mentek a gimis bálba. A család pedig arról is gondoskodott, hogy az esemény minden percét megörökítsék, és még azt is végigfotózták, amikor Nolanah először mutatja meg magát Devinnek csodás, földig érő, kék ruhájában.

A srác reakciója viszont egyáltalán nem olyan volt, mint amire a család számított. Azt sejtették, hogy egy kicsit megilletődik majd, és csodálni fogja a lányt, azonban még ennél is édesebb dolog történt. Annyira aranyosra sikerültek a leleplezés percei, amilyenre gondolni sem mertek: a fiú örömében és meghatottságában a könnyeivel küszködött, amikor meglátta Nolanah-t.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
- Három éve vagyunk együtt, és szerintem azért volt ennyire erőteljes a reakciója, mert ezalatt soha nem látott még sminkben vagy ennyire csinos ruhában. Annyira meghatódtam, hogy én is elkezdtem pityeregni. Mondtam is neki, hogy hagyja abba, mert én is sírni fogok, és a könnyeimtől tönkremegy majd a sminkem - mesélte a lány, aki a Twitterén megosztotta a nagy pillanatról készült képeket is.

A kommentelők teljesen odavoltak a szerelmespárért. Sokan dicsérték a lányt, de még többen fejezték azt ki, mennyire gyönyörű, hogy a fiatal férfit tényleg ennyire elkápráztatta a szépsége. Voltak, akik elmondták, ők is pontosan ilyen kapcsolatra vágynak, és akadtak olyan hozzászólók, akik úgy látták a felvételek alapján, hogy a fiatalokat még a sors is egymásnak teremtette.
A mozgássérült lány esküvői fotóin könnyezik a net
Carli Hamilton izomsorvadással született, ami miatt az orvosok úgy vélték, hogy az ötödik születésnapját sem éri majd meg. Szerencsére ez nem így történt: a lány már a húszas éveiben jár, de soha nem lehet tudni, mikor romlik majd az állapota. Éppen ezért szerette volna élete minden egyes pillanatát teljes mértékben kihasználni.
A mozgássérült lány esküvői fotóin könnyezik a net: megtörtént, amit remélni sem mert
Nézegess képeket!
Elolvasom