A mozgássérült lány esküvői fotóin könnyezik a net: megtörtént, amit remélni sem mert
Rengeteget küszködött a férfiakkal a tolószékes lány, és feladta a szerelmet. Eszébe sem jutott, hogy valaha ilyen fotókon szerepelhet majd.

Carli Hamilton izomsorvadással született, ami miatt az orvosok úgy vélték, hogy az ötödik születésnapját sem éri majd meg. Szerencsére ez nem így történt: a lány már a húszas éveiben jár, de soha nem lehet tudni, mikor romlik majd az állapota. Éppen ezért szerette volna élete minden egyes pillanatát teljes mértékben kihasználni.
Az iskolában viszont nem volt könnyű dolga. Mindig csak a tolószékes lányként emlegették, és egy ideig igen rosszul viselte, hogy betegsége rányomja a bélyegét a kapcsolatára másokkal. Eljött azonban az az idő, amikor úgy döntött, bele kell törődnie ebbe, és megszeretnie önmagát úgy, ahogy van.
A szerelem is elérkezett
Természetesen szerelemre is vágyott, de nem sikerült megtalálnia azt a férfit, aki elfogadja a kerekesszékkel, a betegséggel és a bizonytalan jövőképpel együtt. Többször randevúzott, de a partnerei nehezen viselték, hogy nem tudták, lehet-e majd közös gyermekük, és azt sem, hogy mennyi idő adatott meg a lánynak. A sikertelen kapcsolatok után Carli feladta a randizást, beletörődött, hogy soha nem lehet normális kapcsolata, és visszautasította az összes férfit. Úgy gondolta, egész életében egyedül marad majd, és rettegett a további csalódásoktól. Egy nap azonban valaki olyannal találkozott, aki teljesen másképp bánt vele, mint mások. Fotósorozata és története nem véletlenül hatotta meg az egész netet.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció