Egymás melletti kórteremben kaptak új szívet: nem gondolták, hogy néhány év múlva egymásba szeretnek
Az új szívek nemcsak megmentették a fiatalok életét, de a szerelmet is meghozták számukra.

A most 24 éves Taylor Givens és a harmincéves Collin Kobelja élete nem úgy alakult, mint a legtöbb fiatalé. Mindketten súlyos szívproblémákkal küzdöttek, ezért szervátültetésre volt szükségük az életben maradáshoz.
A lány 17 éves korában kezdett először nehézlégzésre panaszkodni, és erős szívdobogást is tapasztalt. Később kiderült, hogy a szíve valószínűleg egy vírus miatt megnagyobbodott, és nagymértékben károsodott is. Hamarosan kórházba került, és az orvosok felírták a donorra várók listájára, de az állapota egyre csak súlyosbodott. Ekkor még nem is sejtette, hogy hamarosan élete szerelme szintén új szervet kap majd, méghozzá a mellette lévő kórteremben.
Egyszerre kaptak szívet, később egymásba szerettek
Miközben Taylor épp a műtétre várt, a mellette lévő szobában feküdt Collins is, aki már pár évesen is átesett egy hasonló beavatkozáson, mert súlyos szívrendellenességgel született. A második transzplantáció után a fiú néhányszor elsétált a lány kórterme mellett, és már ekkor felfigyelt a lányra, de nem történt köztük semmi, még nem is beszélgettek. A sors viszont egészen váratlan fordulatot tartogatott a számukra.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- történet
- hajléktalanok