A szülői ház a börtönöm?

A szüleid iránti szeretet egy olyan kötelék, mely egész életed során megmarad. Ám ezt a köteléket nem szabad láncként használni, mely végleg hozzájuk tapaszt oly módon, hogy nem tudod többé a saját életedet élni.

A leválás szükségét senki sem kerülheti el. Levélírónk soraiból megtudhatod, milyen ismétlődő problémákhoz vezethet, ha még mindig a szüleid irányítják az életedet, illetve, ha nem ismered fel magadban, hogy ezen akkor tudsz csak változtatni, ha te magad változol. Ágnes válasza neked is segíthet megtenni a kezdő lépéseket.

Kedves Ágnes!

Úgy érzem, életem egy fordulópontjához érkeztem. Azt, hogy hogyan csinálom végig, még nem tudom, de nagyon szeretném. Sokat tekintek vissza a múltba, keresem esetlegesen a hasonlóságokat. Azért írom le mindezt, hogy meglásd te is, kétszer éltem meg majdnem ugyanazt. Szüleimmel egy házban, de külön háztartásban élünk.

Családi vállalkozásban dolgozom, az alapokat ők teremtették meg, de több éve már egyedül csak én vezetem, méghozzá sikeresen. Ez fontos része a történetemnek, ha ugyanis vélemény- vagy meglátásbeli különbség van apukám és közöttem, mindig megkapom, hogy neki köszönhetem az egészet. Most úgy látom, ez érzelmi zsarolás részéről.

Szeretem és tisztelem a szüleimet, elismerem, hogy sokat köszönhetek nekik, de mindennek van határa.

Van egy kislányom, öt éves, egyedül nevelem. Amikor megszületett, szerettem volna elköltözni az akkori párommal. Azon vettem észre magamat, hogy apukám teljesen elbizonytalanított a költözéssel kapcsolatosan, sőt, a páromban is megingatott. Szakítottunk, ma már túl vagyok rajta.

Nyolc hónappal ezelőtt megismertem valakit. Nagyon megszerettem, hozzám, vagyis hozzánk költözött. A kislányom is elfogadta, kezdett ragaszkodni hozzá. De apukám megint elkezdte, hogy ő nem hozzám való, válófélben van - amivel én már az első találkozásunk óta tisztában vagyok -, csak ki akar használni anyagilag, visszamegy majd a feleségéhez, és a többi.

Elkezdtem rést keresni a szerelmünkön, bizalmatlanná váltam, veszekedtünk. Ő úgy döntött, elköltözik. Gondoltam, hogy vissza a feleségéhez, talán mégiscsak megpróbálja rendbe hozni a házasságát. Megveregettem apukám vállát, hogy igaza volt.

Egy napon azonban felhívott a szerelmem, hogy elmondja, az exfelesége és a gyereke másik városba költözött, és amennyit csak lehetett, a kislányával volt.

És most döbbentem rá, hogy anélkül, hogy kérdeztem volna, kerestem volna őt, tudatni akarta velem ezt az egészet. Mintha igazolni szerette volna önmagát. Még mindig nagyon szeretem, hiányzik nekem is, és a kislányomnak is, aki sokat emlegeti.

Mostanában sokszor beszélünk telefonon, van, hogy találkozunk. Érdeklődik irántunk, apró lépésekkel talán egymás felé haladunk. Fél évig éltünk együtt, nem hosszú idő, de nem is rövid. Ha számára jelentéktelen lenne a személyem, nem keresne.

De nem vagyok biztos őbenne, magamban igen. Nem szeretnék ajtóstól rontani rá, de a bizonytalanság csak rombol. És amint az apukám megtudta, hogy újra van egy kis kapcsolatom vele, kiakadt. Harminc éves vagyok, ez kész röhej. Azt mondta, költözzek el. De ez az én otthonom is, amiért én is megdolgoztam. Hogy mi lesz? Szeretem a szerelmem, hogy ő mit szeretne, még nem tudom. Tisztelem a szüleimet, de ez így már nem mehet tovább. Tényleg uralkodni próbál rajtam az apukám??

Köszönöm előre is a válaszodat, véleményedet:
egy Galamb, aki szárnyalni szeretne

Kedves Galamb!

Nem vagyok könnyű helyzetben a válaszomat illetően. Vékony jég ugyanis egy ilyen történet tanácsadónak, családállítónak. Azaz, amikor szülők-gyerekek konfliktusáról kell véleményt mondania, és, bár látja az esetleges kézenfekvő megoldást - jelen esetben azt, hogy meg kellene próbálnod mielőbb leválni a szülői házról, sőt, ha az az ára, átmenetileg még a családi vállalkozásról is -, úgy kell erre felkészítenie kliensét, hogy saját belátásából meghozott döntés legyen, és közben a szülei iránti tiszteletét, szeretetét se veszítse el.

Elkezdem ezért inkább a kályhától: édesanyádról nem esik szó a levélben, vajon miért nem? Pedig fontos kérdés, hiszen a lányok az anyjuktól kapják meg a nőiességet - és itt nem a genetikai adottságokra gondolok -, vagyis tőlük veszik át a női minőséget, ha érthető, amit szeretnék mondani, azaz írni.

Ha pedig a szülők között valami nem stimmel, ha netán az anyát lélekszinten valami kihúzza a házasságból - a családállítás így fogalmazza meg -, akkor a gyerekek - puszta szeretetből segítően beavatkozhatnak ebbe, úgy például, hogy beállnak például az anyjuk helyére, lelki társként az apjuk mellé. Ez a fura helycsere nagyon sok gondot okozhat egy családban, de leginkább a gyerekek életében. Mert ilyenkor a gyerek, ha lány, megragadhat az apja férfias bűvöletében, ez ugyanis élete első férfiminősége, amiről képtelen lemondani. Ha lelki szinten az anyja helyén áll, az anyját képviseli, illetve őt próbálja segíteni ezzel.

Ilyenkor akár örökre is megmaradhat gyereknek, vagyis lánynak, más férfiakat tekintve pedig legfeljebb szerető lesz belőle, nem társ. Az igazi párkapcsolathoz egy nőnek arra van ugyanis szüksége, hogy a férfiminőséget egy férfitól fogadja be, egy idegen férfitól, nem pedig az apjától. Nem olyan bonyolult dolog ez, mint amilyennek tűnik.

Csukd be egy percre a szemedet, és képzeld el magad elé édesapádat, édesanyádat. Szemben állsz velük, bal kezedre esik apád, jobbra áll tőle anyád. Most próbáld ki azt, hogy beállsz közéjük, pont középre, vagyis jobbra lesz tőled az édesapád, balra meg édesanyád. Milyen érzés? Hm? Akkor most lépj egy lépést előre, úgy, hogy a szüleid a hátad mögé kerüljenek.

Bal válladra édesanyád teszi fel a kezét, jobb válladra pedig édesapád. Ez az ideális leszakadási pozíció, azaz először is a helyedre kell kerülnöd, aztán meg kell érezned azt az erőt, amit a szüleidtől kapsz, majd szép lassan elkezdhetsz lépkedni előre, ők pedig maradnak, és, bár nem mennek veled, a tőlük kapott erőt, szeretetet viszed magaddal, a szívedben.

Na ilyen egy mini állítás, amit nem szerencsés így fejben megcsinálni, de valamire mégiscsak jó, meg tudod érezni vele, vajon képes vagy-e egyáltalán megpróbálni elszakadni a szüleidtől. Ha el tudnál jönni egy egyéni állításra vagy csoportba, akkor a kötődés okát is felderíthetjük, illetve az oldást is megélheted. És amíg te nem rendezed a helyzetedet, addig ezek a problémák - a módszer tapasztalatai szerint - sajnos visszaköszönhetnek a lányod életében is.

Még valami: a családállítás egyik alaptörvénye az adok-kapok egyensúlya. Ebből most csak azt a részt ragadnám ki, hogy a szülők mindig csak adnak - életet és szeretetet -, a gyerekek pedig tisztelettel elfogadnak. A szeretet áramlása Bert Hellinger - a módszer kitalálója - szerint ez esetben nem fordítható vissza, az adás és elfogadás úgy folyik tovább, mint az idő, mely soha nem tér vissza.

Aki tehát gyerekként nem tud tisztán, ellentételezés igénye nélkül elfogadni a szüleitől, az érzelmileg zsarolható, és vastag láncokkal köti magát hozzájuk. Hellinger úgy fogalmazta meg ezt: a szülők megtehetik, hogy mindenbe beleavatkoznak, te pedig csinálhatod azt, amit jónak látsz. Szóval kedves Galamb, itt az idő megtanulni szárnyalni. Először csak kicsit verdess, óvatosan, de aztán hajrá, az ég felé. Ha ez már megy, el tudod majd dönteni azt is, kivel repülsz együtt szívesen. És hidd el, még semmiről nem maradtál le!

Üdvözlettel: Féderer Ágnes

• probléma
• nehéz időszak
• család
• konfliktus
• szülő
• apa
• családállítás
• hét kérdése
• féderer ágnes
• Lélek&Test