Mennyivel előbb érkezz az állásinterjúra, hogy felvegyenek? Sokat ront az esélyeken, ha korábban vagy későn jelensz meg
A szakértők percre pontosan megmondták, mikor kell érkezni az állásinterjúra. Azt is elárulták, miért ez a tökéletes időpont.
Az köztudott, hogy egy állásinterjúról tilos elkésni, mert, ha valaki nincs ott a megbeszélt időpontban, azzal rögtön elvághatja magát a HR-esek, valamint a főnök szemében is. Ez ugyanis hanyagságra, pontatlanságra utalhat, melyek pedig a munka területén sem túl kedvező tulajdonságok.
Az tehát biztos, hogy mindenképpen hamarabb kell érkezni a meghallgatásra, azt azonban már kevesen tudják, hogy pontosan mennyivel. Pedig a karrierszakértők szerint erre is megvan a válasz.
Pontosan ennyivel érkezz hamarabb az interjúra!
Bár a legtöbben általában 5-10 perccel előbb jelennek meg a helyszínen, a profik szerint még ennél is korábban érdemes odaérni. Amy Polefrone cégvezető és Josh Doody fizetéstárgyalási szakértő és egykori HR-es szerint a 15 perc a tökéletes időzítés. Ha ennyivel hamarabb érkezik a jelölt, akkor kevesebb az esély arra, hogy elkésik, mert nem találja a megbeszélt irodát, a recepciót, és bőven van ideje bejelentkezni, lehiggadni picit, esetleg felfrissíteni magát.
De természetesen nemcsak a saját szempontjából jó ez. Az interjúztatók is tisztában vannak általában azzal, hogy mikor érkezett meg az illető, és jó pontot szerezhet már a beszélgetés előtt azzal, ha hamarabb odaért. Ez ugyanis azt üzeni, hogy elkötelezett, fontos számára a pontosság, lelkiismeretes, tartja a szavát a megbeszéltekhez, és hajlandó időt áldozni arra, amire kell. Mindez a munkához való hozzáállását is előrevetíti. Nem beszélve arról, hogy amennyiben az előző jelölt hamarabb végez, be tudják hívni a következőt, és a főnöknek nem kell pazarolnia az idejét arra, hogy vár - ennek pedig minden felettes örül.
Túl korán sem ajánlott megjelenni
Amy Polefrone szerint viszont az sem üzen jót, ha valaki jóval előbb ér oda. Ebben az esetben az interjúztatók idegessé válnak, úgy érezhetik, siettetik őket, és azon gondolkoznak, mégis miért érkezett ennyivel hamarabb a következő ember. Ráadásul a recepción is kellemetlen helyzetbe hozhatja ilyenkor a dolgozókat, akik gyakran úgy vélik, foglalkozniuk kell az ott váró jelentkezővel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakértők azt is hozzátették, hogy videós interjú esetén kicsit mások a szabályok, azonban itt is legalább 5 perccel érdemes korábban elérhetővé tennie magát a jelöltnek, és eddigre megteremtenie a nyugodt körülményeket: becsukni az ajtót, leellenőrizni a hátteret, a kapcsolatot, és odakészíteni egy pohár vizet.
Abban pedig, hogy melyik a legjobb nap a héten az interjúkra, nincs helyes válasz. A vezetők, HR-esek egyébként is olyan időpontokat szoktak felajánlani, melyek számukra megfelelőek, de talán a hétfő reggelt és a péntek délutánt érdemes kerülni - ekkor ugyanis mindenkinek vagy rengeteg dolga van, vagy pedig már sietne haza.
Szimpátiakeltés az állásinterjún tudat alatt
A sikeres állásinterjúhoz nagyban hozzájárul az etikett betartása, valamint a testbeszéd is. Néhány trükkös mozdulattal könnyedén elérheted, hogy azonnal szimpatikussá válj a meghallgatók szemében. A következőkkel tudat alatt hathatsz rájuk.
10 mozdulat, amivel tudat alatt mindenkiben szimpátiát keltesz: figyelj rájuk az első percekben
Nézegess képeket!
Elolvasom