Új műsorvezető az X-Faktorban: kiderült, ki vezeti a 2021-es évadot
A Fókuszból kiderült, ki lesz a 2021 őszén 10. évadával jelentkező X-Faktor új műsorvezetője.
2010-ben indult el a brit The X Factor formátumot követő tehetségkutató magyar verziója, az X-Faktor az RTL Klubon. 2015-ben, valamint a világjárvány miatt 2020-ban elmaradt az újabb évad, de 2021 őszén a csatorna biztosan jelentkezik a jubileumi, tizedik szériával.
A kereskedelmi csatorna a hétvégén tudatta, hogy kedden nagy bejelentéssel készülnek a sikerműsor kapcsán, majd az is kiderült, hogy a ma esti Fókuszban derül fény arra, ki lesz a 2021-es X-Faktor új műsorvezetője.
A 2021-es X-Faktor műsorvezetője
A közösségi oldalon arra is lehetett szavazni, vajon "Lány vagy fiú lesz az új műsorvezető?" A legtöbben azt írták, szerintük továbbra is Istenes Bence lesz, néhányan azt is közölték, ha lecserélik, nem is nézik tovább az X-Faktort. Páran Sebestyén Balázs és egy korábbi versenyző, Manuel nevét írták, akik szerint pedig női műsorvezetője lesz a tehetségkutatónak, Liptai Claudiára, Lilura, Szabó Zsófira és Nádai Anikóra tippeltek.
Az X-Faktor első évadát Ördög Nóra és Sebestyén Balázs vezette, majd a másodikat és harmadikat Ördög Nóra egyedül, a negyediket Lilu és Istenes Bence, az ötödiket és hatodikat Istenes egyedül, míg a legutóbbi három szériát Kiss Ramóna, aki tavaly novemberben a TV2-höz szerződött.
A Fókuszból előzeteséből megtudhattuk, hogy a 2021-es X-Faktor új műsorvezetője Budapesten született, tud zongorázni és dobolni, imád horgászni. Barabás Évi a riport előtt azt is elárulta, hogy énekelt a Nagy Számban, korábban vízilabdázott, és május 5-én ünnepli a születésnapját.
Ő nem más, mint Miller Dávid. Egyedül az édesanyja, Ullmann Mónika tudta a titkát, aki végigizgulta vele a műsorvezetői castingokat is.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere azt mondta róla, 25 évével ő az X-Faktor legfiatalabb műsorvezetője, akinek fiatal kora ellenére nagyon sok élettapasztalata van.
- Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bizalmat szavazott nekem az RTL Klub, és az X-Faktor 10. évadának műsorvezetője lehetek. Minden tudásommal azon fogok igyekezni, hogy ennek a kihívásnak maximálisan megfeleljek.
- Most, hogy hivatalossá vált a hír, végre elkezdhetek dolgozni a stábbal a castingokon. Nagyon érdekel a háttérmunka is, és alig várom, hogy találkozhassak a versenyzőkkel. Fontosnak tartom ráhangolódni a feladatra, ami előttem áll. Szeretem a mély vizes helyzeteket, úgyhogy már csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a kamerák előtt bizonyíthassak - mondta Miller Dávid.
A Fókusz riportjának végén az is kiderült, hogy a 2021-es X-Faktorban nem csak a műsorvezető személye változik: a mentorcsapatban is módosításra kell számítani a tizedik évadban.
Miller Dávidot szülei, Ullmann Mónika és Miller Zoltán nyomdokaiba lépve, színészként ismerte meg a nagyközönség. 2016-ban végzett London School of Dramatic Arton, majd angol nyelvtudásának köszönhetően olyan nemzetközi produkciókban szerepelhetett, mint a Kémek küldetése, a Berlini küldetés vagy a Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozatok, a Vörös veréb című filmben Jennifer Lawrence-szel is forgatott.
Játszott a Pappa Pia című magyar mozifilmben, a VIASAT3 Ízig-vérig, illetve 200 első randi című sorozataiban, valamint az RTL Klub A Tanár, az Alvilág, a Mellékhatás és a Jófiúk című sorozataiban.
2020 márciusában a Reggeli új műsorvezetőjeként mutatkozott be, majd az RTL Most 2021. január 3-án indult, Mit nézel? című sorozatkibeszélő műsorának házigazdája lett, amelyben az RTL-es csatornákon futó szériák szereplőit és alkotóit kérdezi a sorozatok kulisszatitkairól.
A nagyszabású, zenés show-műsor formátuma sem ismeretlen számára: a 2020 őszén indult Álarcos énekes második évadában ő bújt a Banán jelmezébe. Hétről hétre lenyűgözte énekhangjával a Nyomozókat és a nézőket is, végül meg is nyerte a műsort 2020. december 6-án.
Az X-Faktor énekesnői egykor és ma
Az elmúlt kilenc évben számtalan énekes futott be a műsornak köszönhetően, akik a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek. Muri Enikő is szép karriert tudhat magáénak. A 2010-es X-Faktorban tűnt fel, de a Mentorok Házánál elvérzett. 2011-ben újra jelentkezett, és végül a második helyen végzett. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak az X-Faktor énekesnői a tehetségkutató óta.
Muri Enikőre rá sem ismerni - A 2011-es X-Faktor óta rengeteget változott
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!