"Itt nem a hang számított" - Az X-Faktor győztese miatt háborognak a nézők
Az X-Faktor tizedik évadának döntőjét Alee nyerte, ám nem minden néző szerint érdemelte meg a győzelmet.
A 2021-es X-Faktor fináléját szombat este sugározta élőben az RTL Klub, a tizedik évad döntőjében Alee, Ferenczi Kamilla és Kocsis Paulina bizonyíthatott a színpadon.
A mentorok már csak a véleményüket mondták el a versenyzők produkcióiról, a végeredmény azonban a nézők kezében volt. A két-két daluk előadása után, az első körös szavazásban a legkevesebb szavazatot kapott versenyző kiesett, végül a maradék két énekes között dőlt el újabb két-két dal előadása után, ki lett a 2021-es X-Faktor győztese.
Így zajlott a döntősök első köre az X-Faktorban
A versenyzők első körben egy szabadon választott számot adtak elő. A show-t Puskás Peti mentoráltja, Ferenczi Kamilla nyitotta, Labrinthtől a Jealous című balladával lépett a színpadra. Az éneklés befejeztével a nézők óriási üdvrivalgásba törtek ki, Csobot Adél elmondta, először érezte azt, hogy Kamilla meg tudta mutatni a benne rejlő érzelmeket. ByAlexnek most tetszett leginkább a fiatal lány produkciója, szerinte szép kezdés volt, külön megdicsérte abban, hogy saját szájízére formálta a dalt.
Gáspár Laci úgy vélte, a második felénél kezdett nagyon jól énekelni, a vége felé a mentort már rázta a hideg, és libabőrös lett. Hozzátette, ebben a performanszban végre benne volt a szív és a lélek, amit eddig úgy hiányolt tőle. Puskás Peti nem is lehetett volna büszkébb mentoráltjára, szerinte ez volt a legjobb produkciója eddig.
ByeAlex mentoráltja, Alee volt a következő, aki a Hey Lány című saját dalával készült. A bulis hangulatú számával meglepte a mentorokat. Csobot Adélnak annyira tetszett a zene, gondolatban el is képzelte magát, hogy egy diszkóban erre táncol, megjegyezte, jó érzéssel töltötte el, hogy a fiú végre táncolt, és felszabadultabban viselkedett. Puskás Peti elmondta, szurkol Aleenak, hogy valósítsa meg az álmait, nagyon megszerette őt az elmúlt hónapokban, hozzátette, látott rajta némi fáradtságot. Ezt megérti, mert neki volt a legnehezebb az elmúlt másfél hónap, hiszen mindig saját számmal lépett fel.
Gáspár Lacinak nagyon tetszett a dala, szerinte ez egy igazi sláger, örült annak is, hogy az az énektudása, amivel rendelkezik, az tökéletesen passzolt a dalhoz. Azt tanácsolta neki, szabaduljon fel még jobban, mert érzett benne kicsi félénkséget. ByeAlexnek nagyon tetszett, hogy Alee mosolygott és táncolt a színpadon.
Kocsis Paulina egy Napsütős tavasz című saját dalt adott elő, amit zongorával kísért. Az értékelésekor ByeAlex elmondta, hogy sajnos a női előadók hátrányból indulnak, de úgy véli, Paulina könnyedén felnőhet a férfi zenészek mellé, szerinte ő egy igazi úttörő, a következő nemzedék zenei prófétája, egy friss íz, aki nem akar másolni semmit, hozzátette, őt tartja az egyik legnagyobb esélyesnek, hogy megnyerje a tehetségkutatót. Adél is csupa jót mondott a lányról, szerinte nagyon jól érezhető világa van, amibe szerelmes. Az elsők között lesz, aki jegyet vált majd Paulina koncertjére.
Puskás Peti egyetértett ByeAlexszel, és ő is úgy látja, a magyar zenei életnek szüksége volt már egy olyan énekesnőre, amilyen Paulina. Gáspár Laci megjegyezte, mentoráltja olyan ember, amilyen előadó, csodás az aurája és az energiája, az a fajta énekes, aki nemcsak a buli elején vagy közepén, hanem a legvégén is kiváló hangulatot csinál.
A döntősök második produkciója
A 21 éves Ferenczi Kamilla második produkciója a Videó című saját dala volt, amit Molnár Ferenc Caramel írt. Ez volt az első alkalom, hogy saját számmal léphetett a színpadra. A mentorok állva tapsolták meg a lányt. Gáspár Lacinak nagyon tetszett a dal, amit szerinte csodásan kiviteleztek. Csobot Adél szerint méltó volt ez a dal ehhez az estéhez. ByeAlex érezte, hogy ennek a zeneszámnak volt mondanivalója, aminek nagyon örült, szerinte most volt Kamilla a legjobb. Puskás Peti büszke volt arra, hogy végre megnyílt a lány, szerinte most érkezett meg igazán, és reméli, ő nyeri meg az X-Faktort.
A 16 esztendős Alee második alkalommal egy érzelmes, lírai rapszámmal készült, a Mennyi idő az egyik legmélyebb szerzeménye. Csobot Adél szerint intim pillanatot okozott ezzel a produkcióval. Gáspár Laci szerint pont erről szól a rappelés és a szövegírás, hogy egy előadó beleadja az érzéseit a dalba, ezt pedig Alee jól csinálta. Puskás Peti bátorította a fiatal rappert arra, hogy tárja ki a szívét továbbra is, nem mellesleg úgy látja, a fiú már most egy generáció példaképe. ByeAlex meghatódott az előadáson, szerinte ez egy méltó produkció volt, és biztosította mentoráltját, hogy figyelemmel követi a pályafutását.
Kocsis Paulina második alkalommal a Maradok című számát énekelte el. Puskás Peti szerint a 23 éves énekesnő a döntőben teljesít a legjobbban. Csobot Adél nagyon tiszteli Paulinát, őt érzi zeneileg a legközelebb magához. ByeAlex szerint Paulina nagy hatalommal bír, hiszen jól tud szöveget írni és dalt szerezni, reméli, hogy egyszer csinálhatnak közös számot. Gáspár Laci szerint mentoráltja rengeteget fejlődött, bátor és felszabadult lett a színpadon. Ha a rádióban hallaná, ezer közül is megismerné, mert annyira különleges a hangszíne.
Az első körös szavazás végén a nézők úgy döntöttek, hogy Alee és Kocsis Paulina folytathatja a versenyt, így végül Ferenczi Kamilla lett a 2021-es X-Faktor bronzérmese. Az Erdélyből érkezett lány örült, hogy részese lehetett a műsornak, ami teljesen megváltoztatta az életét. Hálásnak érzi magát, hogy idáig eljutott.
Kamilla kiesése után a nézők azonnal kifejtették véleményüket az X-Faktor Instagram-oldalán, többen csalódottságukat fejezték ki:
"Az idei évad hangja volt."
"Ez hihetetlenül igazságtalan."
"Nekünk te vagy a győztes! Az évad legcsodálatosabb és egyben legjobb énekese, hangja te voltál! Kívánom, hogy ezek után sikeres utad legyen az életben!"
"Bármennyire is bírom Aleet és Paulinát, ilyen hangja egyikőjüknek sincsen, mint Kamillának! Sajnálom nagyon, neki kellett volna nyernie vagy legalább másodiknak lennie!"
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Alee és Kocsis Paulina között dőlt el, ki lesz a 2021-es X-Faktor nyertese
A második körös szavazás elindítása után a döntősök a mentoraikkal duetteztek. Alee a ByeAlex és a Slepp zenekarral állt a színpadra, hogy előadják a Hullik című számot, amit Alex és az együttese eredetileg Hiróval készített 2021-ben. Utánuk Kocsis Paulina és Gáspár Laci következett, ők az énekes 2004-es slágerét, a Sosem vagy egyedült énekelték el. Ezt követően Alee azzal a rapszerzeményével lépett ismét a színpadra, amit a válogatóban hallhattunk tőle.
A produkció végén hosszas tapsvihar tört ki a stúdióban, Alee meg is hatódott egy pillanatra. Gáspár Laci szerint ez a műfaj áll neki a legjobban. Csobot Adél szerint a fiú már most egy győztes, nem mellesleg neki köszönheti, hogy megszerette a rap műfajt. Puskás Peti megjegyezte, a rapper fiút nagyon alázatosnak tartja, és szerinte megérdemelné, hogy ő nyerje meg a jubileumi évadot. A mentora arra bátorította, ne csak a dalaiban, hanem saját magában is bízzon.
Ezután Kocsis Paulina az Ajándék című dalát adta elő, amivel még a válogatóba érkezett. Csobot Adél büszke arra, hogy Paulina állhat ott a fináléban, az elmúlt hetekben nem volt olyan nap, hogy ne hallgatta volna meg ezt a számát. Puskás Peti szerint a lány egy ajándéknak számít, ByeAlex elmondta, bármelyikük is győz, örülni fog. Gáspár Laci meghatódva vallotta be a fiatal tehetségnek, hogy őt tartja a zenének, a hangnak és az embernek.
Alee lett a 2021-es X-Faktor győztese
A versenyt végül ByeAlex mentoráltja, Alee nyerte, nagyon hálás volt mindenkinek, aki rá szavazott, Alexnek és producerének külön megköszönte a sok segítséget.
Az Instagramon és Facebookon is megoszlottak a vélemények, többen úgy vélték, Alee nem érdemelte meg a győzelmet.
"Hát ő sem amiatt nyert, mert jó volt! Hanem azért mert szegény körülmények között él, és megsajnálták a nézők!"
"Íme a jótékonysági szavalóverseny első helyezettje... Itt nem a hang számított sajnos, mert az neki nincs, mondhat bárki bármit... Az idei évad hangja és igazi nyertese Kamilla!"
"Bunda!!! Szegénység sztorival meg lehet nyerni bármit, embereket lehet manipulálni."
"Nevetséges! Szó szerint egy hang nélküli ember nyeri meg! Csak azért, mert magának írja a dalait, azért van ennyire felsztárolva! Nem volt igazságos ez!"
Mások viszont azonnal megvédték a tinédzser győztest.
"Megérdemelte, bárki bármit mond. 16 éves, és egy alázatos ember. További sok sikert az élethez."
"Jó volt látni, ahogy mosolyog és boldog. Megérdemelte. Szép volt."
"Megérdemelte! Ti, akik otthonról a fotelból szidjátok, rájöttetek már, hogy ő még csak 16 éves?! Tehetséges, csupa szív, tudja honnan jön! Szívből kívántam, hogy ő nyerjen, remélem jobb sorsuk lesz!"
"Meg kellett nyernie, a legjobb helyre kerül a pénz. Egyszerűen nyert, mert az embereket érdekli az ő kis világa, amit a számai által tár a világ elé!"
Többen Paulinát sajnálták.
" Hát ez rohadt igazságtalan. Paulina a legjobb, és szerintem neki kellett volna nyerni. Tud zenét írni, énekelni. Mindent tud, ami kell az X-Faktorba. Számomra ő a győztes."
"Ez szánalmas. Paulina tud énekelni, előadni és messze a legjobb hangú versenyző, de persze kinek van nagyobb szüksége a pénzre..."
" Számomra te vagy a nyertes, istennő vagy, bárki bármit mond. Aztán nehogy eltűnj nekünk, mutasd meg a világnak, ki vagy te!"
Gáspár Laci dögös felesége, Niki
Képes összeállításunkban mutatjuk, hogyan ragyogott Niki a dögös darabban Gáspár Laci mellett, illetve további fotókon is megnézheted, micsoda bombanő.
Gáspár Laci felsége mélyen dekoltált, ezüst ruhában: a szexi Nikiért 10 éve bolondul az énekes
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!