Király L. Norbi a 2010-es X-Faktor sztárja volt: ennyit változott mostanra

Király L. Norbi 32 évesen teljesen új külsőre váltott.

Király L. Norbi 2021-ben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor eredeti változata 2004-ben debütált az Egyesült Királyságban The X Factor címen. A műsor atyja, Simon Cowell azért álmodta meg a tehetségkutatót, hogy azáltal olyan énekesek is bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt, akik élethelyzetükből adódóan másképp nehezen tudtak volna betörni a zeneiparba.

A formátum nagy sikerére való tekintettel sok más nemzet is megvásárolta a licenszét, és elindította a show-t, amely hazánkba 2010-ben érkezett meg. Az első évadban olyan felejthetetlen figurákat ismerhettünk meg, mint Wolf Kati, Takáts Nikolas vagy Király L. Norbi.

Király L. Norbi ennyit változott 10 év alatt

Utóbbi már az első színpadra lépésekor nagy benyomást tett a mentorokra: az elsőre kissé furcsa, akkor 21 esztendős fiú Joe Cocker dalával valósággal felszántotta a színpadot, nem volt kérdés, négy igennel jutott tovább a következő fordulóba. Ezután az élő show-ba is bekerült, majd Keresztes Ildikó mentoráltjaként a harmadik helyen végzett.

Az immár 32 éves, karcos hangú előadó rengeteget változott az elmúlt tíz évben: ma már nem az a vékony srác, akinek annak idején megismertük, kigyúrta magát, és a stílusa is teljesen más, macsó külsővel tűnt fel 2021 szeptemberében az X-Faktor sztori című produkcióban.

király l norbi friss
Fotó: RTL Klub/X-Faktor sztori

Karrierje szempontjából változatosnak mondható a mögötte álló évtized: 2011-ben megjelent első önálló lemeze után a rajongók egészen 2019-ig nem hallhattak róla, ekkor jelentkezett ismét új, Én meg a góliát című szerzeményével. A köztes időszakban is mozgalmas volt az élete, egy ideig civil munkát vállalt, taxisofőrként dolgozott, és közben családot alapított.

2011 nyarán ismerkedett meg volt feleségével, Nikivel, akit két hónapnyi randevúzás után jegyzett el. Közös gyermekük, Dominik egy évvel később született meg, az esküvőjüket még az év nyarán megtartották. 2014-ben, két év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják az életüket.

Napjainkban a zenéléstől ismét elkanyarodott, helyette egy nem megszokott hivatást választott. Húsz centis tűsarkúban, profi táncosnőket megszégyenítve pörög a rúdon.

- Fél éve kezdtem el rudtáncolni. Az egész úgy jött, hogy valamelyik közösségi oldalt pörgettem, és megláttam egy ilyen videót. Tetszett, mert nagyon látványos volt, és persze tudtam, hogy rengeteg benne a kihívás. Kerestem egy tanárt, és az első óra után otthon is felszereltettem egy rudat, azóta pedig hetente legalább ötször gyakorlok - ecsetelte a Blikknek 2021 októberében.

Malek Miklós 46 évesen

Idősebb Malek Miklós zeneszerző, Toldy Mária énekesnő, énektanár, valamint lányuk, Malek Andrea színésznő és énekesnő után 2010-ben az ifjabb Malek Miklós producer és zeneszerző is országosan ismertté vált, amikor az X-Faktor első szériájában mentor lett. Mutatjuk, mennyit változott 46 éves korára.

Malek Miklós 2010-ben lett az X-Faktor mentora: a 46 éves sztár most így néz ki

Malek Miklós a tehetségkutató után visszatért Amerikába, ahol az X-Faktor előtt is élt.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Cover-fotó: RTL Klub/X-Faktor sztori

Ezt is szeretjük