Wolf Kati az ezüst estélyiben olyan volt, mint egy hercegnő: képeken A Dalban viselt ruhái
Wolf Kati gyönyörű ruhákban foglalt helyet A Dal 2023 zsűritagjai között.
2023-ban immár a 12. évadával jelentkezett az MTVA A Dal című tehetségkutató műsora, melyben a nézők és a szakmai zsűri szavazata alapján kiderült, melyik a legjobb magyar sláger.
Az április 29-i döntőbe nyolc szerzemény került be, Az Év Magyar Slágere díj nyertese az Éjféli járat című dal lett, azaz az erdélyi TITÁN együttes nyerte a 10 millió forintos fődíjat.
Wolf Kati A Dal 2023-ban
A Dal 2023 szakmai zsűrijét Egri Péter, a Mystery Gang frontembere, Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres EMeRTon-díjas zenész, a Rackajam zenekar frontembere, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Wolf Kati, énekesnő, a 2011-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevője alkotta, aki A Dal 2012 eurovíziós nemzeti dalválasztó show-jában már zsűrizett.
A 48 éves sztárt Császári Zita gyönyörű és nőies ruhákba öltöztette a hét adásban. A döntőben egy krémszínű-ezüst kreációban ragyogott: olyan volt, mint egy hercegnő, de A Gyűrűk Ura egyik tündéjeként is megállta volna a helyét.
Képes összeállításunkban megnézheted, Wolf Kati milyen emlékezetes ruhákat viselt A Dal 2023 adásaiban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Duna TV/A Dal 2023
Képeken a legcsinosabb énekesnők a Glamour-gáláról!
Nem Tolvai Reni volt az egyetlen énekesnő, aki feltűnő jelenségként sétált végig a fotósok előtt. Mutatjuk a 2023-as Glamour-gála legjobban öltözött énekesnőit.
Tolvai Reni a Glamour-gálán totál testhezálló ruhában domborított: 20 kilós fogyása után így néz ki
Nézegess képeket!
Elolvasom