Verebes István a Heti Hetes sztárja volt: 75 évesen ezzel foglalkozik
Verebes István újra a Karinthy Színházban rendez. A hatalom ostorozását feleslegesnek tartja, őt a lélektani színház érdekli.
Verebes István 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a színészt 1983-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal. Rendezéseinek száma mára meghaladja a színpadi szerepekét, 1980-ban elkezdett dolgozni a Magyar Rádióban is, a Rádiókabaré szerzője és előadója is volt, 1985-ben kapta meg a Karinthy-gyűrűt.
A Heti Hetes című közéleti szórakoztató műsornak is éveken át állandó tagja volt, 1999 és 2005 között szórakoztatta az RTL nézőit.
Verebes István 2024-ben
Verebes István újra a Karinthy Színházban rendez, Fejes Endre Vonó Ignác című darabját vitte színre. A 75 éves művész úgy érzi, éppen olyan a munkája, mint bárki másnak.
- Ez ugyanolyan, mint egy esztergályosnak a munkája. Pontosan annyit kell lefaragni az adott munkadarabból, hogy az egy gépezetben működjön. Az kétségtelen, hogy idegileg néha nagyon komoly próba. Főleg, hogy én egy régi iskolának vagyok a képviselője a színházban, és amit én képviselek, annak most épp nincs divatja. Aminek meg divatja van, attól én meg sikítófrászt kapok többnyire - mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak.
A színész és rendező nem szeretné a trendeket követni, a lélektani színházban hisz, legújabb rendezésében is ebben a szellemiségben állította színpadra a darabot.
- A mestereim tanítása és példája révén én a lélektani színháznak vagyok a híve. Engem semmi spektákulum, olyan hatásvadászat nem érdekel, ami nem az emberről szól. Ami nem azt a titkot próbálja fölfejteni, amitől a néző rájön, hogy ez tulajdonképpen az ő problémája, ez az ő konfliktusa. Manapság megy az energia és a fölkorbácsoltság, a társadalomkritika, ami engem baromira nem érdekel. A hatalomnak az ostorozása, ami fölösleges, mert minden hatalom egyformán hatalom a maga kisebb-nagyobb bestialitásával. (...) Az nem érdekes, hogy Rómeó miért szeret bele Júliába. Számomra viszont csak az az érdekes.
Ő Verebes István 18 évvel fiatalabb felesége - Ágnes egy premierre kísérte el
Verebes István húsz éve hűséges negyedik feleségéhez.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Zih Zsolt
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció