Ő Verebes István 18 évvel fiatalabb felesége - Ágnes egy premierre kísérte el

Verebes István húsz éve hűséges negyedik feleségéhez.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Parázs a szívnek címmel mutatták be december közepén a mentőorvosként is aktívan dolgozó Vámos Zoltán első nagyjátékfilmjét. Amikor a 35 éves rendező elhatározta, hogy filmet rendez, Verebes Istvánt kérte fel, hogy segítsen neki megírni a forgatókönyvet. A 69 éves színész, rendező, dramaturg, író a díszbemutatóra ritkán látott feleségével érkezett. 

Verebes István bő húsz évvel ezelőtt Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban ismerkedett meg a nála 18 évvel fiatalabb Ágnessel, aki a teátrum marketingfőnöke volt. 1996. augusztus 16-án házasodtak össze. 

Verebes ekkor 48 éves volt. Állítása szerint ekkorra komolyodott meg, és Ágnes egyesíti magában három korábbi felesége pozitív tulajdonságait, többek között ennek is köszönhető, hogy ő az egyetlen nő, akihez a mai napig hűséges.  

A Parázs a szívnek című film egy igen jóképű, sármos, tékozló színészfiú és egy szépséges lány szerelmi kalandjáról szól, aki éppenséggel sürgősségi orvos is egyben. Viktóriát, a munkájában és magánéletében egyaránt szabálykövető, kissé merev doktornőt Szabó Erika alakítja, míg a hatalmas egóval rendelkező, tehetségét féktelenségével felélő Tamás szerepében Viktor Balázst láthatjuk. Feltűnik a vásznon Bezerédi Zoltán, Kertész Péter és Csőre Gábor is. 

Ritka, közös fotón Bálint gazda és felesége - Sztárok, akik idős korukban estek szerelembe

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük