75 éves lett Venczel Vera: az Egri csillagok Vicuskáját szépséggel és tehetséggel is megáldotta az ég

Venczel Vera színésznő már főiskolásként ikonikus filmekben játszott.

Venczel Vera filmjei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2021. március 10-én ünnepelte 75. születésnapját Venczel Vera. A Jászai Mari-díjas színésznő 53 éve hű tagja a Vígszínháznak, a teátrum szerdán A vörös oroszlán online közvetítésével tisztelgett a színművész előtt, amit 2011-ben Lőrinczy Attila drámaíró-dramaturg kifejezetten a számára vitt színpadra. 

A köztévé is megemlékezett a jeles alkalomról: a születésnapján az Isten hozta, őrnagy úr! című filmet tűzte műsorára a Duna Televízió. 

Venczel Vera első filmjei

Várkonyi Zoltán először az 1966-ban készült Kárpáthy Zoltán című filmjében adott szerepet a főiskolás Venczel Verának, amelyben Kovács Istvánnal szerelmespárt játszottak. Ezt követte az 1968-ban bemutatott Egri csillagok, amelyben ismét szerelmeseket, Cecey Évát, illetve Bornemissza Gergőt alakították. 

Sinkovits Imre (Dobó István) és Venczel Vera a statiszták között Pilisborosjenőn, az egri vár kicsinyített mása előtt az Egri csillagok forgatásakor.
Sinkovits Imre (Dobó István) és Venczel Vera a statiszták között Pilisborosjenőn, az egri vár kicsinyített mása előtt az Egri csillagok forgatásakor.
Fotó: Fortepan/Bojár Sándor

Amellett, hogy forgatott a Filmgyárban, és tévészerepekben is láthatta a közönség, Várkonyi Zoltán a Vígszínház akkori főrendezőjeként már másodév végén szerepet adott Venczel Verának a teátrumban, aki a főiskola harmadik-negyedik évében pedig már rendszeresen játszott a Vígben. Amikor 1968-ban kézhez kapta a diplomáját, le is szerződött a színházhoz, amelynek több mint öt évtizede tagja. 

2020 júniusában a színésznő érdemelte ki a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat, amelyet a Vígszínház egykori igazgatójáról neveztek el, és azt bármely művészeti dolgozó elnyerheti, aki a színpadi teljesítményén túl egyéb, társadalmi szerepvállalásaival is erősíti a Vígszínház jó hírét.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A nézők nemcsak Venczel Vera szépségét, hanem tehetségét is hamar megismerték. A Kárpáthy Zoltán és az Egri csillagok után a magyar filmgyártás egy másik ikonikus alkotásában, a Fábri Zoltán 1969-ben bemutatott Isten hozta, őrnagy úr! című filmjében is láthattuk. Ő alakította Ágikát, Tót Lajost Sinkovits Imre, Tótné Mariskát Fónay Márta, az Őrnagyot Latinovits Zoltán.

- Néhány éve meghívtak Szarvaskőbe, abba az Eger melletti, tündéri kis faluba, ahol annak idején ezt a filmet forgattuk. Sajnos akkor már rajtam kívül senki nem élt a szereplők közül, engem viszont azon a bizonyos falunapon hatalmas táblával fogadtak, amelyen az állt: „Isten hozta, Ágika!” Több százan köszöntöttek, és én a könnyeimmel küszködtem a meghatottságtól… - mesélte 75. születésnapján a Borsnak

A Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját 2019 áprilisában Kovács István adta át Venczel Verának.
A Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját 2019 áprilisában Kovács István adta át Venczel Verának.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Venczel Vera évek óta visszavonultan él, és csak ritkán nyilatkozik. A napilapnak azt mondta, hálás a sok szerepért, amiket eljátszhatott, azért, hogy olyan színészekkel játszhatott együtt, akikre felnézett, és sokat jelent neki a közönség szeretete, erőt ad neki a nehezebb pillanatokban. 

- Ez az időszak most arról szól, hogy vigyázzunk magunkra, vigyázzunk mindenkire! Jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy színpadra állok. Igyekszem élvezni az élet minden pillanatát, és hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen hosszú és tartalmas életút áll mögöttem.

Egri csillagok szereplői anno és 50 évvel később

Ötven évvel a bemutató után, 2018-ban gyönyörűen felújították az Egri csillagok eredeti kópiáját. A film egykori színészei közül több legenda már nincs köztünk, de az akkor fiatal szereplők közül sokan ma is a színházba járók kedvencei. Nézd meg, mennyit változott Cecey Éva, Bornemissza Gergő, Török Jancsi, Miklós deák, illetve János megformálója!

50 éves az Egri csillagok - Ennyit változott Vicuska, Gergő és a többi szereplő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cikk-cover: MTI/Komka Péter

Ezt is szeretjük