Megcsalta vőlegénye a TV2 csinos műsorvezetőjét – Végleg szakított vele
Vámos Erika szakított hűtlen vőlegényével, de a férfi nem akarta elfogadni a döntését.
Vámos Erika végleg szakított egykori szerelmével, miután kiderült, az megcsalta őt. A férfi azonban nem akarta elfogadni a műsorvezető döntését, sokáig telefonon zaklatta a TV2 sztárját. Már májusban véget vetett a kapcsolatnak, de csak most beszélt róla a Mokkában, mert szerette volna, ha már begyógyulnak a sebek, amikor képernyő előtt vall a kapcsolatról – mondta a csatorna reggeli műsorában.
2016 nyarán szeretett bele a nála kilenc évvel fiatalabb Mátéba, 2017 januárjának végén azonban kiderült, hogy váratlanul szakítottak. A műsorvezető ugyanakkor nem zárta ki, hogy valamikor újrakezdik kapcsolatukat. Így is lett, tavaly nyáron, négy hónap szünet után ismét egymásra találtak Mátéval. A fiatal férfi októberben meg is kérte Vámos Erika kezét. Az augusztusra tervezett esküvő helyett azonban két év után szakítottak, miután kiderült, hogy a műsorvezető párja hűtlen volt.
- Egyik nap, amikor korán reggel éppen dolgozni indultam, telefonon tudtam meg. Nyilván érzékenyen érintett, arra a pár órára nem is emlékszem. Nagyon sírtam, és éppen akkor fölhívott egy újságíró egy munkával kapcsolatban, tehát tudtam, hogy fel kell vennem. Percekig zokogtam. Szerencsére nagyon jóban vagyok ezzel az újságíróval, és azt mondta, majd együtt kitaláljuk, mikor jön el az ideje annak, hogy ezt kommunikáljuk – árulta el a műsorban.
Vámos Erika azt mondta, nagyon nagy szerelem volt az övék. Srí Lankán szerettek volna egybekelni, ő javában benne volt a szervezésben, utánajárt, hogyan lehet a külföldi esküvőt honosíttatni, amikor kiderült a párja hűtlensége.
Nem voltak erre utaló jelek, és szerintem nem is történt korábban ilyen.
Egy egészen más okból fakadó konfliktus volt közöttünk, ami miatt két ruhával meg egy bugyival elköltöztem pár napra egy albérletbe, hogy ezt gondoljuk végig. A megcsalás ez idő alatt történt. Magamat is hibáztatom, mert tudom, nem lehet egy ilyen vehemens, temperamentumos férfit egyedül hagyni ennyi időre. Részben szerencse, hogy ez megtörtént, mert időben kiderült, hogy mi gyakorlatilag napokat vagy heteket sem lehetünk külön – osztotta meg a nézőkkel.
Miután a műsorvezető véget vetett a kapcsolatnak, a férfi egy ideig telefonon zaklatta. Vámos Erika a munkába temetkezett, majd három-négy hét után találkozott valakivel. A bimbózó kapcsolatról a Mokkában azt mondta, kísértetiesen hasonlít a szerelemre. Miután Máté értesült erről, nem kereste.
- Nagykovácsiban egy férfival, akivel korábbról ismertük egymást, elkezdtem Messengeren beszélgetni, és szinte 48 óra alatt szárba szökkent ez a szerelem, és nagyjából két-három hete vagyunk intenzíven együtt. Azt gondolom, másfél hónapig eleget böjtöltem azon, hogy én is boldog legyek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció