Trokán Péter színésznő lányaival: a gyönyörű Nóra és Anna ennyire hasonlítanak

Trokán Péter a szombathelyi színházért végzett művészi tevékenyégéért vehette át a Weöres Sándor-díjat. A díjátadón lányai is megjelentek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Trokán Péter és Papadimitriu Athina mindketten Jászai Mari-díjas színművészek, akiknek két közös lánya, az 1984-ben született Trokán Anna és az 1986-ban világra jött Trokán Nóra is a nyomdokaikba lépett.

2005-ben egyszerre vették fel őket a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol zenés színészi szakon Huszti Péter és Kerényi Imre osztályába jártak. Mindketten szeretnek lovagolni, 2016-ban a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának hippológia szakát is együtt kezdték.

Trokán Péter és lányai

Trokán Annát 2012-ben Junior Prima díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben a szakmai zsűri neki ítélte a Story Ötcsillag-díjátadó Értékdíját. 2013-ban a Városmajori Színházi Szemlén Nórával megosztva nyerte el a legjobb színésznőnek járó elismerést. 

Trokán Nóra 2012-ben Domján Edit-díjat kapott, két évvel később ő is átvehette a Story Ötcsillag-díjátadón az Értékdíjat. 2014-ben a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján átvehette a legjobb színésznőnek járó elismerést, 2015-ben a Junior Prima díjat, 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón ő lett a legjobb női főszereplő.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Trokán Péter 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2019-ben érdemes művész lett. A színész a pandémia miatt a 2021-es Szent Márton Gálán kapta meg a 2020-as Weöres Sándor-díjat. Szombathely város kitüntetését a Weöres Sándor Színház alapítását követő 12 évben végzett kiemelkedő művészi tevékenységéért vehette át. A rendezvényen lányai, Trokán Anna és Nóra is tiszteletüket tették. 

- Minden díj egy korszak végét jelenti, legyen szó bármilyen elismerésről is. Ez a Weöres Sándor-díj azért is különleges, hiszen akkor ítélték oda, amikor már nem voltam a színház tagja, és az átadás is csúszott egy évet. De ilyen világot élünk most. Bíztam benne, hogy valaki regisztrálja majd, hogy sokat dolgoztam az itt eltöltött 12 évben azért, hogy segítsek a szombathelyi színház megalapításban, az elindulásban, majd a megfelelő művészi színvonalra emelésben. Mindezt jó szívvel tettem, hiszen az itt eltöltött évek nagy élményt jelentettek nekem - idézte a teátrum a színművész szavait. 

trokan-peter
Fotó: Profimedia

Trokán Péter 2020-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, de a Weöres Sándor Színház közönségének sem kell teljesen nélkülöznie: a tervek szerint 2022 májusában tartják a Kavicsröptetők című darab bemutatóját, amelyben ő is szerepel.

Nagy-Kálózy Eszter gyönyörű lányai

Nagy-Kálózy Eszter három gyermek büszke édesanyja. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő elsőszülött gyermekének, az 1987-ben világra jött Flórának Quintus Konrád színész az édesapja. Második férjétől, a szintén Kossuth- és Jászai-díjas Rudolf Pétertől két gyermeke született: Olivér 1991-ben, Szonja 1994-ben. 

Nagy-Kálózy Eszter két gyönyörű lány édesanyja: Flóra és Szonja is színésznők lettek

Nagy-Kálózy Esztert mindkét lánya, Flóra és Szonja is követte a színészi pályán.

Elolvasom
Ezt is szeretjük