Pataky Attila 21 éves lányunokája: Lili szép, mint egy hercegnő
Pataky Attila és lányunokája közös képen szerepeltek.

Pataky Attila saját bőrén tapasztalhatja, hogy mennyire rohan az idő, hiszen gyönyörű lányunokája már 21 éves. Lili mára gyönyörű nővé érett, olyan szép, akár egy hercegnő.
Pataky Attila lányunokája
Pataky Attila 21 évvel ezelőtt élhette át a világ egyik legnagyobb csodáját, mikor megszületett lányunokája. Liliből mára szépséges felnőtt nő lett, és egy budapesti egyetemen másodéves.
- Teljesen más életformát élünk. Nálam az eddaságom van a fókuszban, ezt a család a kezdetek óta tudja, és alkalmazkodtak hozzá. Eköré formálódik a létezésünk. Ezért nem voltam soha hagyományos nagypapa és édesapa – mondta őszintén Pataky Attila a Hot! magazinnak.
Azt is elárulta, hogy nyáron az egész család el szokta kísérni fellépéseire, köztük első unokája, Lili is.
- Liliben megvan minden zeneiség, de teljesen más rezgésűek a gyerekek, ettől extra a mi családunk. Gergő keményebb alkat, a kisebbik, Acsa inkább énfajta, Rák lelkiségű létező, Lilike pedig olyan nekem, mint egy kis Buddha. Kicsi kora óta szerette a csendet. Alkatilag is szép, nagyon csinosan öltözik, igazi jelenség – részletezte a büszke nagypapa.
Az énekes emellett azt is kiemelte, hogy unokájától ő is, és fia is rengeteget tanult.
- Megtanított bennünket a csendre és arra, hogy halkabban is meg lehet oldani mindent, nem kell hozzá harsogni. (…) Nekem a család a legfontosabb és az, hogy van lehetőségünk a szeretet asztalához ülni.
Pataky Attila 23 évvel fiatalabb felesége tűzpiros, feszülős ruhában: Orsi észbontóan csinos
Pataky Attila 23 évvel fiatalabb felesége szexi ruhában várta a Mokka riporterét, ilyen dögös volt Orsi.
ElolvasomCover-fotó: MTI/MTVA/Mohai Balázs
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jakupcsek gabriella