Nagy-Kálózy Eszter két gyönyörű lány édesanyja: Flóra és Szonja is színésznők lettek
Nagy-Kálózy Esztert mindkét lánya, Flóra és Szonja is követte a színészi pályán.

nagy-kalozy-eszter-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Nagy-Kálózy Eszter három gyermek büszke édesanyja. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő elsőszülött gyermekének, az 1987-ben világra jött Flórának Quintus Konrád színész az édesapja. 

Második férjétől, a szintén Kossuth- és Jászai-díjas Rudolf Pétertől két gyermeke született: Olivér 1991-ben, Szonja 1994-ben. Mindhárom gyermek művészi pályára lépett.

Nagy-Kálózy Eszter lányai

- Mindkét lányom színésznő lett, amiben biztosan közrejátszik, hogy ők ebben nőttek fel, elvarázsolta őket a színház világa. Vannak művészek, akik féltik a gyermeküket attól, hogy kövesség őket ezen a pályán. Mi ebben sosem voltunk elzárkózóak. Mindig úgy gondoltuk, ha ez őket boldoggá teszi, csinálják, a saját útjukat kell járniuk – mondta Nagy-Kálózy Eszter a Best magazinnak

A gyerekek biztosra akartak menni, mindegyikükről az utolsó pillanatban tudták meg, hogy felvételiznek a Színművészetire, addig titkolták. A 33 éves Quintus Fanni Montrealban végzett színművészetit, jelenleg Torontóban él.

- A fiunkat a filmrendező szakra vették fel. Egyik alma sem esett messze a fájától.

A cikk az ajánló után folytatódik

A kisebbik lány, Rudolf Szonja 2020 júliusában szerepelt a Story magazin címlapján. Harmadik nekifutásra felvették a Színművészeti Egyetemre. Érettségi után három helyre adta be a jelentkezését: a Színművészetire, a Kortárstánc Főiskolára és az ELTE gyógypedagógia szakára. Az utóbbi két helyre felvették, így két évig táncot tanult, de a sikeres színművészetis felvételi után abbahagyta.

- Fociztam, karatéztam, úsztam, zongoráztam, írtam, fotóztam, nyolc évig vívtam, a Budapesti Kortárs Főiskolára jártam, az utóbbi kettőt különösen szerettem. Fegyelemre, összpontosításra neveltek, és felszabadítottak – mesélte ő a Nők Lapjának 2021 februárjában.

Gyakorlati éveit hat másik osztálytársával a Vígszínházban töltötte, ahol 2020. július elsejével édesapja, Rudolf Péter lett az igazgató. Utóbbi számára a pozíció azért lett rendhagyó kihívásokkal teli, mert a pandémia alatt kellett belevágni az igazgatásba, a 27 éves lánya számára pedig azért, mert épp, hogy elindult az élete diplomás színésznőként, a világjárvány miatt bezártak a teátrumok. 

Rudolf Szonja Lenke, Hegyi Barbara Marosiné és Ertl Zsombor Bertalan szerepében Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékában, amelyet 2020. február 29-én mutattak be a Vígszínházban.
Rudolf Szonja Lenke, Hegyi Barbara Marosiné és Ertl Zsombor Bertalan szerepében Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékában, amelyet 2020. február 29-én mutattak be a Vígszínházban.
Fotó: MTI_Mónus Márton

- Épp bemutattuk Zsótér Sándor rendezésében Molnár Ferenc A doktor úr című darabját, amelyben nagyon jól éreztem magam, mert végre nőies szerepet játszhattam, jött a karantén. 

Hegyi Barbara és lánya, Rozi

Hegyi Barbara és lánya, Balikó Rozi, ha akarnák, sem tagadhatnák le egymást, de ez eszük ágában sincs: szoros anya-lánya kapcsolat van közöttük. Nemcsak a külsejükben hasonlítanak elképesztően, a habitusukban, az életszemléletükben vagy a humorérzékükben is.

Ezt is szeretjük