Pásztor Anna: „Pontosan tudom, milyen, amikor a gyerekek betegek” – A Bátor Táborért fogtak össze a zenészek
Művészek fogtak össze a beteg gyerekekért. A kampányhoz Pásztor Anna, Péterfy Bori, Király Viktor vagy a Parno Graszt zenészei is csatlakoztak.

Művészek indítottak zenei kihívást a Bátor Tábor beteg gyerekeiért. Céljuk, hogy eljuttassák a bátorság és a szeretet üzenetét a kórházakban fekvő vagy otthon lábadozó gyerekekhez, akiknek egy súlyos betegséggel kell szembenézniük.
Zenészek a Bátor Tábor gyerekeiért
A két héten keresztül terjedő online zenei kihíváshoz 25 előadó és zenekar csatlakozott azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a súlyosan beteg gyerekek támogatására. A Bátor Tábor ingyenes programjain gyógyító élményeket nyújt az érintett gyerekeknek és családjaiknak. Ahogyan az élmények, a zene is gyógyító erővel bír és segít átvészelni a legnehezebb pillanatokat.
A zenés kampányt Pásztor Anna indította útjára a rádióban a Márti dalával, a sort pedig kihívottjai, a 30y zenekar és a Magashegyi Underground frontembere, Bocskor Bíborka folytatta. Az Anna and the Barbies énekesét anyaként is megindította a Zenével a Bátrakért mozgalom.
„Én pontosan tudom, hogy milyen, amikor a gyerekek betegek, mennyire tehetetlennek érzem olyankor magamat. Semmi mással nem tudnék jobban kezdeni, mint a Márti dalával, ami maga is egy varázsdal” – mesélte Pásztor Anna.
A beteg gyerekek ügye olyan ikonikus, a szakma veteránjainak számító művészeket is megmozgatott, mint a KFT billentyűse Bornai Tibor és Soltész Rezső. Utóbbi pár éve minikoncertet is tartott a hatvani táborhelyen az önkénteseknek, most pedig a 80. születésnapján üzent a beteg gyerekeknek, annyira meghatotta a Bátor Tábor küldetése. De a kihívásból nem maradhatott ki a fiatal generáció sem, Дeva, aki mára már az iskolai programokban vesz részt önkéntesként, első kézből tapasztalja meg milyen fontos munkát végez az Alapítvány.
Hétköznapi emberként talán könnyebben a szőnyeg alá seperhetjük ezeknek a gyerekeknek a sorsát, mert vagy az ijeszt meg, amin keresztül kell menniük vagy az, hogy nem tudunk segíteni rajtuk. Éppen ezért is megható látni, hogy milyen sokan csatlakoztak az összefogáshoz. Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere így mesélt arról, hogy miért állt a Bátor Tábor mellé: „Másokon segíteni a legemberibb cselekedet, amit el tudok képzelni. Ha az a célod, hogy egy érzelemmentes, tökéletes robot legyél, akkor persze ne foglalkozz ezzel a kérdéssel. Minden egyéb esetben szerintem csak nyerhetsz vele, ha odafigyeléssel fordulsz mások sorsa felé.”
A zenés összefogás kettős céllal jött létre: a zenészek egyrészt szerették volna felhívni a figyelmet a daganatos és tartós betegséggel élő gyerekek megsegítésére, másrészt az adó 1% felajánlására ösztönzik az embereket. Minden évben rengeteg olyan adófizető van, aki nem rendelkezik róla, pedig sorsokon lehet fordítani vele. A kampányban részt vevő művészek mindannyian fontosnak tartják, hogy a lehető legtöbben támogassák ezt a jó ügyet.
A Bátor Tábor évente 4000 daganatos és tartós betegséggel küzdő gyereknek és családtagnak nyújt gyógyító élményeket. Az érintett gyerekek sokszor állandó bizonytalanságban töltik napjaikat a kórházi falai közt, és betegségük miatt nem csinálhatják azt, amit kortársaik. Az Alapítvány ingyenes programjain a táborozók a betegség helyett saját magukra, a képességeikre koncentrálhatnak erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.
Azt, hogy mennyire meghatározó élmény a résztvevőknek a Bátor Tábor, jól összefoglalja egy táborozó beszámolója: „A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe bedobják a gyereket betegen, fáradtan, és egy sokkal vidámabb, egészségesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki” – mondja Peti, daganatos betegséggel kezelt táborozó.
Cover-fotó: Profimedia