A mi kis falunkban ő Zömbikné: Tóth Enikő a premieren igazi díva volt
Ha kell, Tóth Enikő kotnyeles öregasszony, ha kell, vérbeli díva.
Tóth Enikő 1981-ben végzett a Színművészetin, de szépségére és tehetségére már főiskolás korában felfigyeltek a filmesek, 1978 óta számtalan tévéfilmben szerepelt.
Filmes karrierjének az elmúlt években az RTL Klub 2017 februárjában indult, A mi kis falunk című sorozata adott új lendületet. A sorozat ötödik évadának záró epizódját 2021. június 12-én láthatták a nézők.
Tóth Enikő, A mi kis falunk Zömbiknéje
A mi kis falunkban egy özvegyasszonyt alakít: Zömbikné minden pletykát ismer, és azokat szívesen tovább is adja a faluban, ideje nagy részét pedig Piroskával (Zsurzs Kati) vitatja meg, akivel csipkelődő, egymásnak odamondogató barátnők.
Tóth Enikő a színházba járók is imádják. Miután kézhez kapta a diplomáját, le is szerződtette a Madách Színház. Több mint 300-szor volt szexi cica a Macskákban. Egyik legnagyobb sikere a Páratlan páros, amit több mint 25 éve játszik a színpadon: az 1985-ben bemutatott alapdarabban és a 2002-ben debütált második részben is ő alakítja Barbara Smitht.
A szeptemberben 62. születésnapját ünneplő színésznő az életben igazi díva. Nyolc hónap után a budapesti Játékszín Szente Vajk első krimijével nyitott 2021. június 4-én, a premieren pedig az RTL Klub sorozatának sztárja is megjelent elegáns ruhában, pirosra rúzsozott szájjal.
Ragyogó mosolyát elnézve nem csoda, hogy azért ő lett a Micsoda nő!-ben Julia Roberts magyar hangja, mert a szinkronrendező szerint nevetésük és temperamentumuk hasonló. Végül ő lett az Oscar-díjas amerikai színésznő állandó magyar hangja, de Catherine Zeta-Jonest is ő szinkronizálja, valamint ő szólaltatja meg a Váratlan utazásban magyarul Oliviát, a Quinn doktornőben a címszereplőt, a Megperzselt szívekben Hélènét, a Guldenburgok örökségében Carinát is.
A mi kis falunk szereplői a valóságban
Bánki Gergely alakítja Berkics Lacit, a polgármester unokaöccsét, a volt tanárnő, Kati egyetlen gyermekét. Álmodozó, kissé teszetosza, aki sok helyzetet tűpontosan lát, mégsem veszik komolyan. Az biztos, hogy a való életben sokkal sármosabb, mint A mi kis falunkban - ez több másik szereplőről is elmondható. Képes összeállításunkban őket is láthatod.
A mi kis falunkban ő a teszetosza Laci: a való életben ilyen sármos Bánki Gergely
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt
OLVASD EL EZT IS!