Ő Lovas Rozi jóképű férje: János először rendezi a színésznőt a színpadon

Lovas Rozi A mi kis falunk két sztárjával szerepel abban a darabban, amit a férje, Horváth János Antal rendez.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lovas Rozi 2012-ben diplomázott a Kaposvári Egyetem színművész szakának első egyetemi évfolyamán. A POSZT-on kétszer is elnyerte a Legjobb 30 év alatti színésznő díját. 2014-ben a legígéretesebb pályakezdőként megkapta a Színikritikusok díját, ugyanebben az évben Junior Prima díjjal is kitüntették.

A Nejem, nőm, csajom vígjáték egyik főszereplője volt, szerepelt A berni követ című tévéfilmben, a Csak színház és más semmi című sorozatban, de az országos hírnevet a 2017-ben indult, A mi kis falunk című sorozatnak köszönheti. 

Lovas Rozit a férje rendezi

Az RTL Klub sikersorozatában Erikát alakítja, aki az ötödik évadban ikrekkel várandós. A színésznő 2020 májusában adott életet a kisfiának, egy hónappal korábban pedig férjhez ment a gyermek édesapjához.

A mi kis falunkban ugyan forgatott tavaly, és ősszel volt két előadása, de miután a világjárvány miatt bezártak a színházak, a színpad helyett a családjának szentelhette idejét. 

A 34 éves sztár ugyanakkor a nyáron visszatér, a Szentendrei Teátrum egyik darabjában lesz látható a Magyarországon most először bemutatott Árvák című kamaradrámában, amelyet a férje, Horváth János Antal rendez, és amelyben A mi kis falunkban a férjét alakító Lengyel Tamással és a sorozat egykori Matyijával, Molnár Áronnal szórakoztatja a nézőket. A darab premierjét július 16-ra tervezik, ez Lovas Rozi és férje első közös munkája, amit nagyon élveznek. 

- Minden nagyon természetes és magától értetődő volt szakmailag is. Én teljesen megbízom benne, ő is bennem, ráadásul ugyanazok a dolgok tetszenek, ugyanazokat tartjuk jónak vagy rossznak. Az egész próba egy baráti, laza folyamat volt annak ellenére, hogy maga a darab komoly témát dolgoz fel - mesélte a színésznő a Blikknek

A mi kis falunk szereplői a valóságban

A közmunkás Szifon feleségét, Marcsit, akit a férje következetesen Évának hív, Lévay Viktória alakítja. Április végén ünnepelte a 47. születésnapját, az ebből az apropóból készült fotója láttán meg nem mondanánk, hogy őt látjuk a sorozatban. A színésznő a való életben egy gyönyörű, nagyon csinos nő. Képes összeállításunkban nemcsak az ő átalakulását láthatod, hanem A mi kis falunk több szereplőjének sorozatbeli és civil képét is.

A mi kis falunkban a közmunkás Szifon felesége: valójában gyönyörű nő Lévay Viktória

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük