A Keresztanyu színésznője első babáját várja: már a 4. hónapban van
Tóth Angelika, a Keresztanyu Harangozó Laurája férjével közösen jelentette be, hogy augusztusban szülők lesznek.
A Keresztanyu Harangozó Laurájának sorsa a sorozat harmadik évadában rózsásan alakult, Zozó megkérte a kezét. Az őt alakító Tóth Angelika magánélete is hasonlóan idilli: férjével, akit még az általános iskolában ismert meg, 2020 augusztusában mondták ki a boldogító igent, 2022 augusztusában pedig szülők lesznek.
Bár a szőke színésznő kapcsolatuk elején leszögezte kedvesének, nem szeretne gyermeket, Tibor már akkor tudta, hogy ez az álláspont változni fog. Igaza lett, az esküvő után rögtön szó esett arról, hogy készen állnak a családalapításra.
Tóth Angelika babát vár
2021 őszén fogtak volna a babaprojektbe, de azért, hogy a forgatással ne legyen gond, inkább decemberig vártak. Gyermekük nagyon hamar megfogant, aminek nem is örülhettek volna jobban.
- Gyakorlatilag még időm sem volt felfogni a dolgot, mert amikor beléptem az ajtón, Angi azonnal az arcomba tolta a pozitív teszteredményt. Még kabátban és sapkában voltam, amikor megtudtam. Aztán örömködtünk, sírtunk, nevettünk - mesélte a leendő apuka a Fókusznak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A széria rajongói pontosan tudják, hogy a Tóth Angelika által játszott Laura igazi cselszövő, nagyszájú, vagány csaj, ezzel szemben a színésznő teljesen más természet. Úgy gondolja, édesanyaként is inkább az aggódás jellemzi majd, mint a lazaság.
- Nem vagyok vagány, inkább félős, izgulós, aggódós. Nem egy bevállalós anyukának képzelem el magam, hanem olyannak, aki mindennek utánanéz. Konkrétan megkérdeztem az orvosomat, nem baj-e, hogy nincsenek reggeli rosszulléteim!
A színésznőt augusztusra írták ki az orvosok, és már azt is tudja, leendő gyermeke milyen nemű lesz. A családjában rengeteg kislány született az utóbbi időben, így, hogy javuljon a nemek aránya, kisfiút vártak. Ám egyelőre marad a nőuralom, hiszen Tóth Angelika kislányt hord a szíve alatt.
Gálvölgyi János lányai
Gálvölgyi János öt évtizede boldog felesége, a híres bűvész, Rodolfo lánya, Judit oldalán. Világéletében két lánygyermekről álmodott, és ez meg is adatott neki: Eszter 1973-ban, Dorka 1975-ben született.
Gálvölgyi János és ritkán látott lányai: Eszter és Dorka bájosak, mint az édesanyjuk
Gálvölgyi János büszkén mosolyog élete hölgyeivel a családi fotón: feleségével és két felnőtt lányával nem sokszor látjuk így együtt.
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/Keresztanyu
OLVASD EL EZT IS!