
Íme, Tordai Teri színésznő lányunokája: Dorka szép, mint az anyja és a nagyanyja
Tordai Teri unokája, Horváth Lili lánya ősztől iskolás lesz.


Tordai Teri 1964-ben végzett a Színművészetin, de már főiskolásként szerepet kapott Keleti Márton Esős vasárnap című filmjében, majd Makk Károly osztott rá szerepeket. A főiskola befejezése után folyamatosan filmezett, a ’60-as évek szexszimbólumává vált, tehetségére és szépségére külföldön is felfigyeltek, Terry Torday néven éveken át a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő egyetlen lánya követte a pályán: Horváth Lilit 2002-ben tüntették ki Jászai Mari-díjjal. Idegsebész-főorvos férjétől három gyermeke született: a mindjárt 16 éves Ádám és a 13 esztendős Áron után 2015 januárjában egy kislánynak, Dóra Lilinek adott életet.
Tordai Teri unokája
Horváth Lilinek sűrű nyara volt, gyermektábort tartott, szabadtéri színházban játszott, szinkronizált, de az ősz sem lesz kevésbé mozgalmas: legkisebb gyermeke iskolás lesz, és szeptember végén filmet kezd forgatni, a casting után megkapta a Hadik című kosztümös történelmi kalandfilmben Mária Terézia szerepét.

- Jól állunk az iskolakezdéssel. Dorkának most készült el az új, nagylányos szobája, galériás ággyal, ami alá elfér az íróasztal. Kicsit szelektáltunk a plüssállatai között, hogy legyen helyük a tanszereknek is. Az első iskolatáskáját már meg is vettük - mesélte a 45 éves sztár a Duna Televízió délelőtti magazinműsorában, ahol tündéri lányával szerepelt.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
- A fiúk már nagyok, Dorka iskolakezdése számomra azért plusz izgalom, mert nem hagyományos iskolába megy, mint a bátyjai, hanem a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában kezdi meg az első osztályt szeptemberben. Felvételi alapján került be, ez számomra is egy új intézmény, nekem is új lesz, hogyan vezetik rá a zene- és hangszertanulásra.

- Hangszert majd harmadiktól választanak, előtte csak ismerkednek velük, a pedagógusok az első néhány tanévben felmérik az érdeklődésüket és a képességeiket. Az biztos, hogy Dorka nagyon szeret énekelni - árulta el a színésznő a NYÁR 21 című műsorban.
A filmforgatás mellett Horváth Lili ősztől színházi darabokban is látható lesz, az első a 79 éves édesanyjával, Tordai Terivel közösen játszott előadás, a Nőkből is megárt…
Rátonyi Róbert unokája
A legendás színész gyermekei is művészi pályát választottak: lánya, Rátonyi Hajni színésznő, fia, Rátonyi Róbert zongoraművész, hangszerelő, zeneszerző. Az utóbbi lánya, Laura is örökölte a zene iránti fogékonyságot, valamint nagyanyja, Rátonyi Róbertné Németh Margit kifinomult szépségét is.
Cover-fotó: MTI/Koszticsák Szilárd