Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán ritkán látott lánya: Zorkáról az édesanyja posztolt fotót
Szinetár Dóra a lánygyermekek világnapján tett ki a közösségi oldalára Zorka lányáról egy képet.
Szinetár Dóra két fiú és egy lány édesanyja: Marci fia október elején lett 25 éves, Benjámin szeptember közepén lett négy, Zorka pedig decemberben lesz 14 esztendős.
A nyolcadik osztályos kamaszlány a Bereczki Zoltánnal kötött házasságában született 2007-ben. A színész nemrég kétszeres lányos apuka lett, augusztus elején a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartott koncertjén osztotta meg a közönséggel a gólyahírt, miszerint Bata Éva életet adott kislányuknak, aki a Flóra nevet kapta.
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya
A 44 éves színésznő tegnap, a lánygyermekek világnapján tette ki a képet, és a természetesen most sem mutatta meg Zorka arcát, csak hátulról fotózta le, amint egy padon éppen könyvet olvas.
"Ő az én kis-nagy lányom. Szabad, független, nyitott, elfogadó, érdekli a világ, szereti az embereket, éli a jelenét és várja a jövőjét. Csodálatos helyzetben van, mert tanulhat, bármilyen hobbit kipróbálhat, ami érdekli, és majd a szíve választottjához mehet feleségül, ha szeretne. A föld lakosságának azonban jelentős része lánygyermekként nem ilyen szerencsés" - írta Szinetár Dóra, az UNICEF nagykövete.
Jelenleg mintegy 2,2 milliárd 25 év alatti fiatalnak nincs otthoni internethozzáférése a világon, az infrastruktúra hiánya pedig a lányokat kiemelten érinti. A technológia világa mind az oktatásban, mind a munkaerőpiacon elérhetetlenebb a lányok számára, ami nem csupán az egyéni életminőség és érvényesülés, de a gazdasági növekedés és versenyképesség szempontjából is hátrányos.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nemek közötti digitális megosztottság nem csupán az eszközök használatában és a munkaerőpiacon jelentkezik, hanem már az első lépéseknél is. Az eszközöket túlnyomórészt férfiak tervezik, ezért azok nem feltétlenül felelnek meg a lányok igényeinek és tudásszintjének. A női felhasználók így gyakran nem férnek hozzá a digitális termékekhez és szolgáltatásokhoz, illetve nem látnak okot azok használatára, ami tovább szélesíti a nemek közötti digitális szakadékot, ahogy a nemi sztereotípiák is ebbe az irányba hatnak.
Az UNICEF hangsúlyozza, hogy bár az oktatás kulcsfontosságú a nők egyenjogúsításához, világszerte lányok milliói nem tanulhatnak. A 15-19 éves serdülő lányok 22%-a nincs jelen a munkaerőpiacon, és oktatásban sem részesül (NEET), szemben az azonos korú fiúk 12%-ával. A gyermekkorban kötött házasság hozzájárul az oktatásból való kieséshez, a túl korán vállalt terhesség pedig veszélyezteti az anya és a gyermek életét is. 2019-ben a 15-19 éves lányok körében a második vezető halálok a terhességgel és szüléssel összefüggő egészségügyi problémák voltak. Ma mintegy 650 millió lány és nő él olyan házasságban, amelyet gyermekfejjel kényszerült megkötni.
Gesztesi Panka modell lett
Liptai Claudia és a néhai Gesztesi Károly közös gyermeke 2006 júliusában látta meg a napvilágot. Gesztesi Panka eleinte a sportban ért el sikereket, sportaerobikban nemzetközi versenyeken is részt vett, majd a szépségipar is felfedezte magának. Mostanra magas, karcsú, szép arcú, 15 éves tinilány lett, akinek 2018 óta saját menedzsere van.
Liptai Claudia és Gesztesi Károly 15 éves lánya: Panka gyönyörű modellfotókon szerepel
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!