Esküvő helyett szakított Szarvas Andi és vőlegénye: ezért ért véget a szépségkirálynő kapcsolata
Szarvas Andit egy évvel ezelőtt jegyezte el a párja. Az esküvő helyett most szakítottak.
Szarvas Andi és vőlegénye három és fél év után szakítottak. Párja tavaly áprilisban jegyezte el, fejben már tervezgették az esküvőt.
A 2018-as Miss World Hungary, aki szerepelt a Love Islandben, tavaly pedig a Farm VIP-ban, a múlt hét végén el is költözött a közös otthonból.
Szarvas Andi szakított
A 24 éves szépség a Blikknek azt nyilatkozta, az elmúlt hónapokban rájöttek, hogy nagyon más a szeretetnyelvük.
- Én tényleg hittem abban, hogy együtt fogjuk leélni az életünket, azért is mondtam igent, amikor feleségül kért. Számomra ez komoly elköteleződés volt, nemcsak egy gyűrű. Rájöttünk, hogy nem tudjuk megadni a másiknak azt, amire vágyik. Mindkettőnk mást helyezett előtérbe. Az, hogy így alakult, a mi hibánk, nem volt harmadik fél.
Olvass Tóth Andi és Marics Peti szakításáról is!
Azok után, hogy Tóth Andi bejelentette a szakítást, érdekes, mint mondott Papp Szabi a fiatal zsűritársairól.
Papp Szabi megszólalt Tóth Andiról és Marics Petiről: a zsűritag a Mokkában beszélt róluk
Papp Szabi elárulta, milyen dolgozni Tóth Andival és Marics Petivel a Sztárban Sztár zsűrijében.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!