A 2005-ös Megasztárban fekete volt a haja: Szabó Esztert szőke hajzuhataggal nehéz felismerni
Szabó Eszter a tehetségkutató harmadik évadának negyedik helyezettje lett. Teljesen más volt a külseje akkor.
A Megasztár hat évada során sok olyan énekes lépett a színpadra, akinek külseje annyira feltűnő és különleges volt, hogy ennyi év távlatában is élénken emlékszünk rá: Oláh Ibolya frufruja azóta is a védjegye, Tóth Gabi rocker, vadóc stílusát pedig tinik ezrei másolták, de Puskás Peti is beillik a sorba, aki akkor még fonott tincseket viselt.
A 2005-ös széria negyedik helyezettje, Szabó Eszter szintén azon tehetségek táborát erősítette, akik nem csak hangjukkal, öltözködésükkel is felkeltették a nézők kíváncsiságát: minden produkcióját valamilyen feltűnő kalappal a fején adta elő.
Szabó Eszter szőke hajjal
A negyvenéves énekesnő friss képeit elnézve szinte hihetetlen, hogy azokon és a Megasztár archív felvételein ugyanaz az ember szerepel. Elképesztően sokat változott az elmúlt 18 év során, például fekete frizuráját szőke hajzuhatagra cserélte.
2023. január 24-én töltött fel új profilképet a Facebook-oldalára immár világos, hosszú tincsekkel. A kommentelőknek nagyon bejött az új fazon, azonkívül, hogy sorra bókoltak neki, valaki egyenesen a mesebeli Rapunzelhez hasonlította.
Oláh Ibolya frufru nélkül
Oláh Ibolya haja, a szögegyenes frufru a védjegyének számít. A mai napig vállig érő hajjal hordja. Még mielőtt azonban megálmodták volna számára az etalonkülsőt a Megasztárban, teljesen más fazonnal debütált a képernyőn.
Oláh Ibolya a Megasztár előtt teljesen máshogy nézett ki: frufru nélkül, hosszú hajjal nem lehet felismerni
Oláh Ibolya szögegyenes frufruja a 2003-as tehetségkutató óta a védjegye. Mutatjuk, hogy nézett ki nélküle.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Megasztár
OLVASD EL EZT IS!