Fábry Sándor poénja vérig sértette Farkasházy Tivadart: a telefont se veszi fel neki már
Fábry Sándor annak idején Farkasházy Tivadar műsorában kezdett, egy poén mérgezte meg a kapcsolatukat.
Farkasházy Tivadar és Fábry Sándor ismeretsége régre nyúlik vissza, utóbbi még nem is volt közismert, amikor először találkoztak.
Sőt, Fábry épp az ország Teddyjének köszönheti első állását a rádióban, Farkasházy ugyanis meghívta az egyik műsorába.
Fábry Sándor és Farkasházy Tivadar
– Fábry nálam kezdett. Verebes hívott fel, hogy van egy srác, találkozott egy házibulin vele, és szenzációs. Akkor volt egy Rádió Kabaré Kft. nevű műsorunk, amely egy kicsit elődje volt a Heti Hetesnek, s amelyben Megyesi Guszti, Déri János, Szilágyi János, Verebes és én voltam. Oda elhívtam Fábryt, aki nagyszerű volt. Éveken át kapacitáltam, mert eléggé lenézte a kabarét. Szóval évekig kapacitáltam, hogy lépjen színpadra – emlékezett vissza Farkasházy Tivadar a Blikk Talk vendégeként.

Farkasházy addig-addig győzködte Fábryt, hogy az végül igent mondott egy fellépésre, az pedig beindította a humorista karrierjét.
A kenyértörés a két poéngyáros között 2007-re datálható, Fábry elsütött egy poént Farkasházy Tivadar kárára, amin utóbbi vérig sértődött.
– Amikor kirúgtak a rádióból, azt mondta a műsorában, hogy sokat nyaltam. Na, most ha valaki tudja, hogy nálam senkinek nem volt több betiltott műsora a 80-as években és azóta is...
Fábry próbálna békülni, de Teddy nem hajlik erre, a telefont se veszi fel neki.
– Ő próbálkozik, időnként felhív engem. Szerintem ez az ország most nem szabad. Ő kiáll valaki mellett, akiből nekem elegem van. Hát, ha ő az egyik arca a televíziónak, ha Kötcsére jár, és neki ez tetszik, akkor váljék egészségére.
Ilyenek Fábry Sándor gyerekei: lánya már 14, fia 16 éves
Fábry Sándor nem sokszor beszél a gyerekeiről. Most kivételesen elmondta, milyen a lánya és fia.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover-fotó: RTL














