A 70-es években híres Fabulon-lány volt - 62 évesen is bombázó bikiniben Sütő Enikő

Sütő Enikő az egészséges életmód híve, ami a külsején is látszik, hiszen bőven letagadhatna korából.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sütő Enikő a ’70-es évek második felében a Fabulon arcaként lett ismert. 15 éves volt, amikor a hetvenes évek elején Fenyő János egy félaktot készített róla: meztelen háttal (egy nagyon mély hátkivágású topot viselt, aminek nyakpántját eltakarta a hosszú haja), szűk farmerben reklámozta a Fabulon naptejet. 

A kép három évig a márka sajtófőnökének fiókjában hevert, csak azt követően plakátolták ki az egész országban, miután a fiatal lány leérettségizett.

Sütő Enikő bikiniben

Érettségi után az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, mellette modellkedett, divatbemutatókon vett részt. 1979-ben olvasói szavazatok alapján az Ez a divat című lapban az év manökenje lett. A diploma után nyolc évig dolgozott jogászként, majd saját kozmetikai céget, később modelliskolát alapított, az övé Magyarország legrégebbi modellstúdiója.

2020. július 27-én ünnepelte a 62. születésnapját, de korából bőven letagadhatna. Az egészséges életmód híve, ami az alakján, a külsején és a kisugárzásán is látszik. 

Friss, bikinis fotójára rengeteg bókot kapott, volt, aki azt írta, negyvenesnek nézte a felvételen. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#nyár#summer #summertime #nap #happytime #imádomanyaratnemtudomhogyvagytokvele🌻😉💕

dr Sütő Enikő (@enikosuto_official) által megosztott bejegyzés,

Tavaly nyáron halványsárga bikiniben aratott nagy sikert, míg 2018-ban egy zöld és egy kék darabban is megmutatta alakját. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#harkany #fotozas #wellness #working #holiday #egészség

dr Sütő Enikő (@enikosuto_official) által megosztott bejegyzés,

 A Harkányban készült fotó alapján a mai napig olyan az alakja, mint egy aktív modellnek. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

☀️☀️☀️☀️☀️☀️☀️Most azèrt a Napos oldalon vagyunk.

dr Sütő Enikő (@enikosuto_official) által megosztott bejegyzés,

A '80-as évek legnépszerűbb manökenjei egykor és most

Kíváncsi vagy, hogy néz ki a Fabulon márka másik híres arca, a 68 éves Pataki Ágnes? Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak a '80-as évek legnépszerűbb manökenjei az elmúlt évtizedek alatt.

Ő volt a leghíresebb Fabulon-lány - Pataki Ági 68 évesen is elbűvölő szépség

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük