Straub Dezső megfiatalodott 20 évvel fiatalabb párja mellett

Straub Dezső évek óta boldog párja, Mónika oldalán, aki rajongóból lett a szerelme.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2017 szeptemberében derült ki, hogy Straub Dezső hatvan fölött új életet kezdett, két évvel korábban rátalált a szerelem, és új párját már el is jegyezte. Mónika kedvéért életmódot is váltott. 

A 67 éves sztár nemcsak lefogyott, de szépészeti beavatkozásokon is túl van. A Blikknek azt mondta, úgy érzi, húsz évvel fiatalabb szerelme magához fiatalította. 

Straub Dezső párja, Mónika

- Ma már tudom, a szerelmet nem szabad elengedni. Testileg-lelkileg húsz évet levett rólam a boldogság. Mónikával vágyunk egymásra! Amellett, hogy igazi társam, olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amelyek korábban már eltűntek. Az utcán is úgy bolondozunk, akár a kamaszok - mesélte a napilapnak. 

Straub Dezső 2014 decemberében a Hogy volt!? című tévéműsorban.
Straub Dezső 2014 decemberében a Hogy volt!? című tévéműsorban.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Mónika hatévesen látta meg a színészt a tévében, és azonnal megszerette. Amíg tiniként az osztálytársai Alain Delon, Roger Moore vagy Cserhalmi György rajongói voltak, neki Straub Dezső volt az ideálja, az ő címlapfotóját tette ki a szobája falára.

A színház művészbejárójánál váltottak egyszer pár szót, de a színész akkor nős volt, így Mónika szerelme plátói maradt. Tíz évig nem is találkoztak, a nő külföldön élt, született egy lánya, Straub Dezsőnek felesége halálát követően a két fia után élettársától szintén lett egy kislánya. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

2015-ben aztán Straub Dezső a Vidám Színpad egyik előadása után vacsorázni hívta Mónikát, aki első körben nemet mondott, végül mégis belement a találkozóba, a randizás után pedig mindketten úgy döntöttek, lezárják a kapcsolatukat, és közösen kezdenek új életet. Azóta is boldogan élnek együtt.

- Mónika a pénzügyminiszterem és a stylistom. Lecserélte a ruhatáramat, a régi, szürke öltönyök helyett színes ingeket, farmereket vett. A nagy fogyásom után tavaly hasplasztikát vállaltam. Nemcsak Móni és egy régi sérvműtét miatt, hanem mert több darabban is félmeztelenre vetkőzöm a színpadon - árulta el a napilapnak a Vidám Színpad művészeti vezetője, aki egy hajbeültetésen is átesett, ami után ősz hajszálait festeti is. 

Ernyey Béla gyönyörű felesége

Ernyey Béla és Balaton Dóra 2008 májusában szerettek egymásba. A színész, műsorvezető, író és a gyönyörű ügyvédnő kapcsolatának sokan nem jósoltak nagy jövőt a köztük lévő 38 év korkülönbség miatt. Nem lett igazuk, ma is harmonikus a kapcsolatuk. 2019 decemberében Srí Lankán ünnepelték meg a 10. házassági évfordulójukat. 

Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége gyönyörű volt a díjátadó gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük