Válása után rögtön várandós lett a magyar énekesnő: a 4. hónapban van Sebestyén Katja
Sebestyén Katja háromgyerekes édesanya lesz, új párjával jövő év elejére várják a babájukat.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A 2019 őszén, a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorában megismert Sebestyén Katja egy hónapon belül két örömhírről is beszámolhatott: néhány hete férjhez ment, most pedig kiderült, hogy új párjától babát is vár.

Az énekesnő számára az elmúlt egy év is sok változást hozott: férjével belátták, hogy menthetetlen a házasságuk, rátalált az új szerelem, tavasszal elvált, július közepén oltár elé állt. 

Sebestyén Katja babát vár

Sebestyén Katja első házassága több hullámvölgyet is megélt, aztán a karanténidőszak összezártsága ráébresztette őket arra, hogy teljesen elhidegültek egymástól, már csak két gyermekük és a megszokás tartotta össze őket, ezért 19 együtt töltött esztendő és a 16 év házasság után úgy döntöttek, elválnak.

Amikor erről a nagy nyilvánosság előtt beszélt tavaly augusztusban, már az új szerelem is beköszöntött az életébe, ami egy sokéves barátságból bontakozott ki. A válását hivatalosan áprilisban mondták ki. A 39 éves sztár várandós is lett, így az új párjával eredetileg nyár végére tervezett esküvőjüket július közepén megtartották. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

A november 15-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. november 15. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Június elején már sejtette, hogy babát vár, ezért az egyik fellépése előtt vett egy tesztet, ami pozitív lett. Amikor éjszaka hazaért, és közölte párjával a gólyahírt, a férfival madarat lehetett volna fogatni. Sebestyén Katja fia és lánya is nagyon szerette volna, ha édesanyjuk és annak új párja mihamarabb szülők lesznek, így ujjongtak, amikor megtudták, kis testvérük születik. 

sebestyen-katya-terhes
Fotó: TV2/Tények Plusz

- Igazából a házasságunk előrehozása egyik oka is az volt, hogy még azért szépen nézzek ki a menyasszonyi ruhában, mert különben augusztusban lett volna az esküvőnk - mesélte a Tények Pluszban

Sebestyén Katja már a negyedik hónapban van, a kicsit a jövő év elejére várják. Amíg le nem telt a kritikus 12. hét, nem akart a várandósságáról beszélni, mert már több vetélése is volt. 

- Nagyon sok apró terhességen mentem keresztül, voltak valódi vetéléseim, felszívódott terhességeim is. Vagy kilencszer voltam terhes az életemben, és nagyon féltem, hogy ezúttal megmarad-e, vagy sem. De így, hogy a 12. héten már túl vagyok, megnyugodtam kicsit. 

sebestyen-katya
Fotó: TV2/Tények Plusz

A várandósságot jól viseli, adventig minden hónapban van két-három fellépése, még Moszkvába is elutazik. A genetikai vérvétel és ultrahang azt mutatta, hogy minden rendben van, a kisbaba egészséges. A nemét még nem tudják száz százalékig biztosra, de abban már megegyeztek, hogy ha kislány lesz, a Patrícia keresztnevet kapja, ha pedig kisfiú, akkor az édesapja után Péter lesz. 

Hajdú Péter háromszoros apa lesz

Hajdú Péter lassan két éve alkot egy párt tévés szerelmével, Eszterrel, akit a 25. születésnapján, tavaly szeptemberben el is jegyzett. A pár nem titkolta, hogy szeretnének közös gyermeket: a műsorvezető most örömmel jelentette be, hogy menyasszonya várandós, már túl van a kritikus időszakon. 

Ezt is szeretjük