Schell Judit először beszélt a válásáról: ez volt a legnehezebb benne
Schell Judit 21 évesen hozta világra legnagyobb gyermekét. Lackó még kicsi volt, amikor édesapjával elváltak.
Schell Judit válásáról csak nagyon ritkán beszél. 21 éves volt, amikor nagyfiát, Lackót a világra hozta, házassága gyermeke édesapjával ezután nem tartott sokáig.
Minderről a Palikék Világa by Manna vendégeként vallott. Palik Lászlóék nekiszegezték a kérdés, hogyan élte meg szülei válását, valamint azt is tudni akarták, milyen volt elvált szülőként gyereket nevelni.
Schell Judit válása
Viszonylag hamar ketten maradtak a fiával. Lackó egyéves volt, amikor visszaköltöztek Budapestre. Lediplomázott a Színművészetin, majd elkezdett játszani a Radnóti Színházban - ekkortájt mentek szét a férjével.
- Akkor már tulajdonképpen ketten maradtunk, még házasok voltunk Lackó apukájával, aztán később elváltunk. Ezután ketten voltunk, az nem volt könnyű, de nem úgy emlékszem rá, hogy szörnyű életünk lett volna.
Mindent együtt csináltak a fiával, fiatal anyukaként igyekezett a lehető legtöbb olyan közös programot kitalálni, amivel feldobta a napjaikat. Viszont nehézséggel még így is szembe kellett néznie. Az anyagi gondokra talált megoldást, elárulta, teljesen mást tartott a legrosszabbnak ebben a helyzetben.
- Úgy ülni egy játszótéren, hogy tudom, nem kell sietni, mert már nem jön haza senki. Egyfelől oké, mert addig maradunk, amíg akarunk, másfelől szomorú volt tudni, hogy már nem történik semmi. Már senki nem fogja meg kérdezni tőlem, hogy voltam aznap.
Nézd meg, milyen bevállalós ruhában gálázott Schell Judit!
Képgalériánkban nemcsak Schell Judit bevállalós ruháját nézheted meg, hanem a 10. Televíziós Újságírók Díja gála többi sztárját is.
Az 50 éves Schell Judit bevállalós ruhában vette át díját: fotókon a Televíziós Újságírók Díja gála sztárjai
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia