Ábel Anita válásáról beszélt: ezért mentek szét 16 év után lánya édesapjával

Ábel Anita és volt férje két év után, 2005-ben házasodtak össze. Válásukat 2019-ben mondták ki.

Ábel Anita válásának oka
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ábel Anita és volt férje, Krisztián 16 évig voltak együtt. 2005-ben házasodtak össze, lányuk, Luca 2008. augusztus 24-én született. Válásukat 11 esztendővel ezután, 2019-ben mondták ki.

A színésznő-műsorvezető csak ritkán enged bepillantást a magánéletébe. Ugyan közösségi felületein olykor megoszt egy-egy közös képet párjával, Robertóval, lányát nem sűrűn mutatja meg, és a család életéről sem beszél gyakran a nyilvánosság előtt.

Ábel Anita válásának oka

A #nofilter – Nők filter nélkül című műsorban azonban nem csak gyermeke és kedvese kapcsolatáról beszélt, kitért a Luca édesapjával való szakításra is. 

ábel-anita-2
Fotó: YouTube/Köböl Anita

Robertóval négy éve vannak együtt. Elárulta, azután, hogy kimondták a válást, meg sem fordult a fejében, hogy valaha lesz még része komoly kapcsolatban.

- Úgy gondoltam, hogy ketten Lucival majd tök jól elleszünk. Nyilván nekem is meglesznek majd a kis kalandjaim, azért nem zártam le magam, de akkor, abban a helyzetben egyáltalán nem gondolkoztam ezen.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Egy ilyen helyzetben felmerül a kérdés, a férfi hogyan alkalmazkodott ahhoz, hogy szerelmének már van egy gyermeke. Bár Robertónak és Lucának nem volt könnyű eljutniuk idáig, immár barátokként szeretik egymást. Ábel Anita szerint ebben volt férjének és Krisztián párjának is nagy szerepe van.

ábel-anita-1
Fotó: YouTube/Köböl Anita

- Nagyon jó a viszonyom a volt férjemmel. Mellette is egy olyan fantasztikus csaj van, aki nagyon szereti Lucát, és elfogadta, hogy mi jóban vagyunk. Mindig ezt mondom: lehet ezt kulturáltan csinálni. Attól, hogy két ember nem folytatja közösen az életét, mi még szülőtársak maradunk életünk végéig. Ez egy olyan szövetség, ami felbonthatatlan.

Ezután mesélte el, annak idején miért döntöttek a szakítás mellett. Szó sem volt harmadik félről, elfáradt a házasságuk.

- Én voltam, aki ezt kimondtam.

Tudtam, hogy mindketten egy boldogabb, kerekebb életet fogunk élni, és ez így is lett. 

Elsősorban önmaga miatt hozta meg a döntést, de az is közrejátszott benne, hogy megóvja a lányát.

- Nem akartam, hogy Luca huszonvalahány évesen ott üljön egy pszichológusnál, és azt mondja, hogy egy nagy gondom van, anyáméknak el kellett volna válni.

Olvasd el, mi volt Marsi Anikó és Palik László válásának oka!

Marsi Anikó egy interjúban említette meg, hogy hivatalosan is elváltak Palik Lászlóval. Az egykori tévés házaspár frigyét valójában már hónapokkal azelőtt felbontotta a bíróság. Ez volt a szakításuk oka.

Kiderült, Marsi Anikó és Palik László miért vált el: a híradós elárulta az okát

Marsi Anikó elárulta, miért ment tönkre a házasságuk Palik Lászlóval.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Hazatalálsz

Ezt is szeretjük