Rónai Egon felesége és három gyermeke közös fotón: Zsanett szülinapját ünnepelték
Rónai Egon szülinapozós családi fotóját szétlájkolták a Facebookon. Több ezren köszöntötték fel a feleségét.
"Apa vagyok, férj, újságíró, televíziós-rádiós, kutyás" - így szól Rónai Egon bemutatkozása az Instagramon. A tévénézők kizárólag tévés szakemberként ismerhetik, viszont a közösségi médiában bepillantást enged a családi életébe.
Felesége születésnapjáról is posztolt egy szívmelengető képet: a fotón nemcsak Zsanett, hanem három közös gyermekük is együtt mosolygott a kamerába.
Rónai Egon családja
A Facebookon és az Instán egyaránt imádták a fotót, előbbire több ezer lájk és rengeteg komment érkezett. A jókívánságok mellett sokan azt is megjegyezték, az ATV műsorvezetőjének milyen szép családja van.
Zsanett-tel 2011-ben kötötték össze az életüket, fél évvel azután, hogy megismerkedtek. Nem túlzás, szerelem volt köztük első látásra. Rónai Egon 2020-ban úgy fogalmazott, annyira összeillettek, hogy a kezdetektől befejezték egymás mondatait.
Házasságukból három gyermekük született: Berci 2013-ban, Dorka 2015-ben, Vili pedig 2018-ban.
Nézd meg Rónai Egon két felnőtt fiát is!
Rónai Egon fiai, Bálint és Gergő mindketten nagykorúak: előbbi 21, utóbbi 19 éves. Ritkán láthatjuk őket apjuk oldalán, ha mégis készítenek egy-egy közös fotót az Instagramra, garantáltan számítani lehet a kommentelők gratulációira.
Rónai Egon felnőtt fiaival fotózkodott: Bálint 21, Gergő 19 éves
Rónai Egon első házasságából két fiú született, Bálint az egyetem mellett dolgozik, Gergő pedig szakmát tanul.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: YouTube/ATV Magyarország
- sztár
- rónai egon
- műsorvezető
- felesége
- apa és lánya
- apa és fia
- sztárcsemete
- atv
- Hazai sztár