Novodomszky Éva ugrott be a műsorba: kolléganőjét műteni kellett a balesete után
Rátonyi Kriszta biciklisbalesete miatt volt szükség arra, hogy Novodomszky Éva ugorjon be a NYÁR 21-be.
A köztévé megújult magazinműsora, a Balatoni nyár 2021. június 16-án NYÁR 21 címmel tért vissza a Duna Televízióra, mert központja ugyan továbbra is Révfülöp, de a fókusza a Balaton mellett az egész országra kiterjed, naponta több turisztikai célpontról jelentkezik, és számol be a látnivalókról, érdekességekről.
A műsor visszatérő házigazdái Rátonyi Kriszta és Fodor Imre, valamint Somossy Barbara és Forró Bence.
Novodomszky Éva ugrott be Rátonyi Kriszta helyett
Hétfőn azonban Novodomszky Éva köszöntötte a nézőket Fodor Imre oldalán, ugyanis be kellett ugrania kolléganője, Rátonyi Krisztina helyett, aki balesete után kórházba került. A harmincéves tévés azt tervezte, hogy már vasárnap délután leutaznak a Balatonhoz, de aznap végül a kórházból posztolt.
Azt írta, pár nappal korábban, egyik este elnézett egy kanyart, és hatalmasat bukott. Azonnal érezte, hogy nagy a baj. Szerencsére nem egyedül volt, azonnal hívtak mentőt, a veszprémi kórház traumatológiájára szállítottak, ahol a röntgen után kiderült, megsérült az egyik csigolyája.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
"Az orvosok úgy döntöttek, hogy meg kell műteni, így Budapestre szállítottak a Szent János kórház idegsebészetére. Tegnap volt a műtét, ahol szó szerint összeraktak, hogy hamarosan újra lábra tudjak állni. Iszonyúan fáj, bevallom, de örülök, hogy "csak" ennyivel megúsztam.
Jövő héten Novodomszky Éva kolléganőm vezet majd műsort Fodor Imre oldalán a NYÁR 21-ben" - írta Rátonyi Kriszta az Instagram-oldalán.
"Nagyon hálás vagyok, a mentősöknek, a csodálatos nővéreknek, az orvosoknak és mindenkinek, aki az elmúlt pár napban segített. Amint tudok, visszatérek, addig pedig kérlek engedjétek, hogy csak a gyógyulásra koncentráljak. Ha bármilyen hivatalos információra van szükségletek, kérlek, a NYÁR 21 vagy az MTVA sajtóosztályát keressétek!"
Novodomszky Éva és nagyobbik fia
Novodomszky Éva Cristianónak 2004-ben, Marcónak 2010-ben adott életet. Ugyan a gyermekek apjával 2016 óta külön élnek, a fiúkat a legnagyobb egyetértésben nevelik. Bár a nagyobbik, a 16 éves Cristiano lépett tinédzserkorba, mégis inkább tízesztendős öccse, Marco a lázadóbb típus.
Novodomszky Éva 16 éves fia irtó helyes tinédzser: Cristiano túlnőtte az édesanyját
Novodomszky Éva közös fotókon mutatta meg ritkán látott fiait.
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető