A 80-as évek Tévétornájának ikrei: Fejes Erika és Mara túl az 50-en ilyen gyönyörűek

A Tévétorna ikrei, Fejes Erika és Mara ma már ötvenes családanyák két-két gyerekkel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fejes Erika és Mara az 1980-as években a Tévétorna esti kiadásával váltak híressé, majd a ’90-es években is sokat szerepeltek a képernyőn: a Zsákbamacska és a Telemázli című műsoroknak is ők voltak a háziasszonyai.  

A gyönyörű, mosolygós lányok hamar belopták magukat a nézők szívébe, ma is sokan és nagy szeretettel emlékeznek rájuk. 

A Tévétorna-ikrek, Fejes Erika és Mara

Kislányként versenytornáztak, hatéves koruktól kezdve napi négy-öt órát edzettek, edzőik a Tévétorna alapítói, Müller Kati és Bérczi István voltak. Amikor abbahagyták a versenytornát, az ő javaslatukra kerültek a 15 éves lányok a műsorba, amit mindketten nagy lehetőségnek tartottak. 

- Szerettük, hat évig csináltuk. A felvételek nyáron voltak, egy-két nap alatt vettük fel az adásokat, így semmiben sem befolyásolta az életünket. Ugyanolyan gimnazisták voltunk, mint mások - mesélték a Best magazinnak.

Amikor a Tévétorna véget ért, Rózsa György felkérte őket, legyenek a Zsákbamacska háziasszonyai, amit a Telemázli követett. 

- A második szülésem után öt nappal már felvétel volt. A férjem és Erika férje, Miki vigyázott a babára. Nagyon izgalmas korszak volt - árulta el Mara. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Dolgoztak Gergely Róberttel is, egy színdarabban és több műsorban is táncoltak. Fejes Erika a Varga Miklós Banddel is turnézott, ami a szerelmet is meghozta az életébe. Varga Miklós színész, énekes felesége lett, és 2001 januárjában ikreknek adott életet.

Varga Vivien és Varga Szabolcs, Varga Miklós énekes, színművész, rockzenész gyermekei 2018 márciusában a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén.
Varga Vivien és Varga Szabolcs, Varga Miklós énekes, színművész, rockzenész gyermekei 2018 márciusában a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén.
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Varga Vivien Az ének iskolájában tűnt fel 2014-ben, majd két évvel később Pál Dénessel megnyerték a Sztárban sztár +1 kicsi című műsort, amelynek második évadában egy évvel később, 2017 novemberben ikertestvére, Varga Szabolcs győzedelmeskedett Vastag Tamással. 

Fejes Mara az akkoriban újságíróként dolgozó és vele interjút készítő Gréczy Zsoltba szeretett bele, aki később politikai pályára lépett. Négy év korkülönbséggel két fiuk született, öt évvel ezelőtt elváltak, de a kapcsolatuk nagyon jó maradt. 

A Fejes ikrek moderntánc-pedagógusi diplomát is szereztek. Túl az ötvenen továbbra is az életük része a mozgás, de más-más mennyiségben és formában, azt pedig nem bánják, hogy már jó ideje nem szerepelnek a televízió képernyőjén. 

Fejes Erika 2018 márciusában a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén, amelyben férje, Varga Miklós munkásságát idézték meg a meghívott vendégek.
Fejes Erika 2018 márciusában a Hogy volt?! című tévéműsor felvételén, amelyben férje, Varga Miklós munkásságát idézték meg a meghívott vendégek.

- Ez a mostani tévés világ nem nekünk való, mi nem vagyunk odavalóak. Egy művelődési házban tanítok modern táncot és ovistornát, tehát valamilyen szinten maradtam a mozgásnál. Kipróbáltam, de nem nekem való az ülőmunka - árulta el Fejes Erika. 

Ikertestvére, Mara is egy művelődési házban dolgozik, de ő a gazdasági osztályon. Egy saját maga által kidolgozott edzésprogrammal őrzi fittségét, aminek része a napi pár perces jóga is. 

Mi lett a Magyar Televízió bemondónőivel?

Lőrincz Gabriella 1982-ben debütált a képernyőn, először bemondó, majd műsorvezető lett, illetve szerkesztő. A képernyőt 25 év után, 2008 elején hagyta ott. Döntése tudatos volt, és közös megegyezésen alapult. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változott ő és a Magyar Televízió népszerű bemondónői.

62 éves lett Lőrincz Gabriella: a Magyar Televízió gyönyörű bemondónője egykor és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük