
62 éves lett Lőrincz Gabriella: a Magyar Televízió gyönyörű bemondónője egykor és ma
Kíváncsi vagy, mi lett a Magyar Televízió kedvenc bemondónőivel?

A bemondónők évtizedeken át a nézők mindennapjainak részei voltak. Az egész ország ismerte őket, családtagként tekintettek rájuk, rengeteg nézői levelet kaptak.
A Magyar Televízió bemondónői igazi példaképeknek is számítottak, akik ruháikkal divatot teremtettek, sminkjüket és frizurájukat pedig másolták a női nézők.
A Magyar Televízió bemondónői
Az 1959. január 21-én született Lőrincz Gabriellát felvették ugyan a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de egy év után eltanácsolták. Az ott eltöltött idő alatt viszont látogathatta Montágh Imre óráit, és hangképzést tanulhatott. Végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát magyar-népművelés szakon, útja innen vezetett a tévézéshez. Amikor a Magyar Televízió felvételt hirdetett bemondói munkakörbe, beadta pályázatát. 1982-ben debütált a képernyőn, először bemondó, majd műsorvezető lett, illetve szerkesztő.
A ’90-es években iskolát alapított azoknak, akik a televíziós műfajok iránt érdeklődtek, ezt öt éven keresztül vezette. Lőrincz Gabriella a szerkesztő-rendezője A Világokon át - Barangolás a metafizika birodalmában című ismeretterjesztő műsornak, amely 1999-ben a Magyar Televízió 2-es csatornáján indult el. Könyvet és DVD-t készített belőle, az elmúlt években vetítéssorozattal egybekötött előadásokat is tartott városszerte. A képernyőt 25 év után, 2008 elején hagyta ott. Döntése tudatos volt, és közös megegyezésen alapult.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változott Lőrincz Gabriella és a Magyar Televízió népszerű bemondónői.
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
- sztár
- bemondó
- mtva
- retro
- lőrincz gabriella
- ilyen volt ilyen lett
- így néz ki most
- endrei judit
- kudlik júlia
- kertész zsuzsa
- bay éva
- berkes zsuzsa
- Hazai sztár