Bényi Ildikó a 90-es évek gyönyörű bemondója volt - 51 évesen így néz ki
Bényi Ildikó bemondónőként kezdte, majd az Önök kérték, a Hogy volt?! és a Kívánságkosár műsorvezetője lett.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Az 1970. február 26-án született Bényi Ildikó már kislányként elhatározta, hogy tévézni fog, nagy rajongója volt a legendás bemondóknak, így Kudlik Júliának vagy Takács Marikának.

A gimnáziumban szavalóversenyekre járt, később verseket szavalt esküvőkön és rendezvényeken 50-100 forintért. 

Bényi Ildikó bemondó egykor és ma

Az ELTE tanárképzőjén végzett magyar-orosz szakon, Grétsy László felkérte, legyen tanársegéd a Nyelvtudományi Tanszéken. A Magyar Rádióban kezdett, a bemondói-műsorvezetői tanfolyamot 1993-ban, a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát 1995-ben fejezte be. 

benyi-ildiko
Fotó: Magyar Televízió, MTVA/Zih Zsolt

Közben a Magyar Televíziónál 1993-ban kezdett el bemondóként dolgozni. Egy időben vezette a lottósorsolást, de műsorvezetője volt a Határátkelő, a Volt egyszer egy Táncdalfesztivál vagy a Sírjaik hol domborulnak... című műsorokat is. Sokan ismerik a Kívánságkosár, illetve a Hogy volt?! háziasszonyaként, emellett több mint húsz éve folyamatosan műsorvezetője az Önök kértéknek. Először 1997. március 30-án, húsvétkor köszöntötte a nézőket a kívánságműsor háziasszonyaként.  

benyi-ildiko-onok-kertek
Fotó: Magyar Televízió, Instagram/Bényi Ildikó

Két éve dolgozott bemondónőként a televízióban, amikor megkapta a felkérést az 1971-ben indult, majd 1997-ben újraindult műsor vezetésére. Akkor már tíz éve szünetelt az Önök kérték!, de folyamatosan érkeztek a levelek kérésekkel, ezért is döntöttek úgy a szerkesztők, hogy újra képernyőre teszik. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Az 51 éves műsorvezető a Best magazinnak február elején azt mesélte, nem fél az öregedéstől, az édesapja 81 évesen is kreatív, remek fizikai állapotban működteti a családi gazdaságot Hernádvécsén. 

Kiegyensúlyozott és boldog magánélete is hozzájárul ahhoz, hogy szemmel láthatóan jól érzi magát a bőrében. Kilenc éve él boldogan második férjével, Péterrel. A férfi egy luxusszállodában dolgozik, így a világjárvány okozta korlátozások miatt az első és a második hullámban kevesebb munkája volt, aminek igyekeztek a pozitív oldalát nézni. Az előző években végigdolgozták az ünnepi időszakot, de 2020-ban a karácsonyt és a szilvesztert is együtt tudták tölteni családjukkal, valamint az évfordulójukat is meg tudták ünnepelni, hiszen annak idején éppen egy év végi rendezvényen találtak egymásra. 

Első házasságában született lányával, a 23 éves Fannival szoros az anya-lánya kötelék. A Budapesti Gazdasági Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakán végzett, jelenleg marketing-mesterképzésre jár a Corvinusra, és néhány hónapja gyakornok az M2 Petőfi TV-nél.  

Mi lett a Magyar Televízió bemondónőivel?

Lőrincz Gabriella 1982-ben debütált a képernyőn, először bemondó, majd műsorvezető lett, illetve szerkesztő. A képernyőt 25 év után, 2008 elején hagyta ott. Döntése tudatos volt, és közös megegyezésen alapult. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változott ő és a Magyar Televízió népszerű bemondónői.

Ezt is szeretjük