Polgár Judit sakknagymester 33 év után hozta meg élete egyik legnehezebb döntését
Polgár Judit nem bánta meg, hogy 2014-ben a sakkolimpián bejelentette, visszavonul a versenyzéstől.
Polgár Judit minden idők legsikeresebb női sakkozója, 15 évesen lett a valaha volt legfiatalabb, férfi sakknagymester. Öt olimpiai aranyéremmel és hét Sakk-Oscar-díjjal büszkélkedhet.
A világhírű sakkozó Liebhaber Juditnak az Erősebb Igen beszélgetéssorozat különkiadásában azt mesélte, 2014-ben élete egyik legnehezebb döntését hozta meg, amikor a sakkolimpián bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől.
Polgár Judit 33 év versenyzés után vonult vissza
Ötéves koromban kezdtem el sakkozni, nekem a sakk majdnem olyan volt, mint az anyanyelvem.
- 33 évig versenyeztem, ezért nagyon furcsa volt belegondolni, hogy milyen lesz az életem utána, már nem versenyzőként. De addigra már sok mindent csináltam: könyveket írtam, egy képességfejlesztő programot dolgoztunk ki az alapítványommal gyerekeknek, óvodásoknak és iskolásoknak. Ebben kiéltem a kreativitásomat, és nagy odaadással tudtam még aktívabban részt venni, miután visszavonultam - mesélte a 44 éves sztár.
Nem csak kidolgozott egy gyermekek tehetséggondozását célzó programot, ami tantárgyként választható az iskolák alsó tagozatos osztályaiban, az ENSZ arra a megtisztelő feladatra kérte fel, hogy képviselje a női egyenjogúságot a társadalmi színtéren. Nemzetközileg is nagykövete az oktatásnak: a sakk az oktatásban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt mondta, ezeket nem tudná olyan odaadással, lelkesedéssel, időráfordítással végezni, ha nem dönt úgy hét évvel ezelőtt, hogy visszavonul a versenyzéstől.
- Most már nagyon sok olyan dolgot csinálok, ami jobban foglalkoztat, és úgy érzem, hogy a sakktáblán túl sokkal többet tudom befolyásolni ezeket a projekteket, azt, hogy miért jó például a sakk a gyerekek számára, vagy hogy milyen jó összekötő kapocs lehet mindenki számára.
Veres Laura legyőzte Hosszú Katinkát
A budapesti Duna Arénában március végén megrendezett úszók országos bajnokságán egy 15 éves úszó, Veres Laura okozott nem kis meglepetést. A Gyulai Várfürdő versenyzője 200 méter gyorson a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát is legyőzve lett bajnok.
Ő a 15 éves úszólány, aki legyőzte Hosszú Katinkát a hétvégén: Veres Laura az olimpiára is kijuthat
Veres Laura az úszók országos bajnokságán a 200 méteres gyorsúszás döntőjében nyert aranyat.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- cseh lászló
- magánélet