A 80-as évek gyönyörű színésznőjeként lett ismert: Peremartoni Krisztina haja 66 évesen is hosszú és szőke
Peremartoni Krisztinát évek óta alig látni a tévében. A szemfülesek ebben a műsorban szúrhatták ki.

Nem túlzás azt állítani Peremartoni Krisztináról, hogy a ’80-as és ’90-es években hazánk legfelkapottabb színésznői között tartották számon. Rengeteg játékfilmben, színházi előadásban és sorozatban szerepelt, ma viszont már jóval ritkábban láthatjuk a tévében.
1997-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Ezután ismerte meg második férjét, akivel együtt költöztek ki Amerikába, és kezdtek civil életet.
Peremartoni Krisztina ma
Évekig lakott a tengerentúlon, napjainkban viszont már újra Magyarországon él. A szemfülesek ki is szúrhatták egy tévéműsorban: az Adom a napomban tűnt fel, amikor Hernádi Judit volt a vendég.

A két színésznő szoros barátságot ápol egymással. Így történt, hogy amikor Hernádi Judit napját követték végig a VIASAT3 kamerái, azt is rögzítették, ahogy Peremartoni Krisztinával kávézott együtt.
A friss felvételen jól látszik, utóbbi 67 évesen is megtartotta védjegyének számító, hosszú szőke haját. Eredeti hivatásához is visszatért mára, a színházba járók 2021-ben a Belvárosi Színház Válaszfalak című előadásában láthatták.
Kiskalmár Éva bemondó
Kiskalmár Éva tíz évig dolgozott a Magyar Televíziónál. Hosszú évek óta idősgondozóként keresi a kenyerét.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Cover-fotó: MTI/Horvát Éva
- sztár
- peremartoni krisztina
- színésznő
- így néz ki most
- ilyen volt ilyen lett
- viasat 3
- adom a napom
- Hazai sztár