Pély Barna megmutatta új párját - Meglepő, a válás után kibe szeretett bele

Pély Barna két évvel a válása után szeretett bele Évibe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pély Barna újra szerelmes. Az énekes két évvel a válása után találta meg új párját, akit nem kellett messze keresnie: a menedzserével találtak egymásra, akivel hosszú évek óta ismerik egymást.

Már oda is költözött Évihez, akivel remélik, az idei karácsonyt már egy új, közös otthonban ünnepelhetik - mesélte a Story magazinnak, amelyben először meséltek kapcsolatukról, és fotózkodtak együtt.

A válásuk után találtak egymásra 

Pély Barna a 2003 őszén indult Megasztárban szeretett bele az egyik versenyzőbe, Galambos Dorinába. 2013-ban házasodtak össze, 2018 májusában azonban bejelentették, közös megegyezéssel elválnak.

- Új életet kezdeni sosem könnyű, egy hosszú, tizennégy éves kapcsolat után meg kimondottan nehéz. Nálam sem volt másképp, hiszen az ember sokszor nosztalgiázik, és kísérti a múlt - mesélte a hetilapnak A Dal 2020 zsűritagja. 

Meglepő, hogy a válás után két évvel ki lett az új párja, hiszen hosszú évek óta együtt dolgoznak, Évi a menedzsere, a házastársaikkal is nagyon jó barátságban voltak. A kapcsolatuk azt követően változott meg, hogy mindkettejük házassága tönkrement, és a munkakapcsolaton túl más szemmel kezdték látni a másikat. Az első lépést az énekes tette meg, egy borozás után elcsattant közöttük az első csók.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- A barátság nagyon nem ugyanaz, mint egy kapcsolat, de most már tapasztalatból mondhatom: nem baj, ha az az alapja. Amellett, hogy úgy érzem, végre mellette visszatértem régi önmagamhoz, Évi szervezett, rendkívül eltökélt, jól kommunikál, nagyon jól főz, és mindig számíthatok rá - vallotta be a 44 éves sztár. 

pely-barna
Fotó: MTVA/Emmer László

- Barnabás megtanította nekem, hogy el tudjam fogadni önmagamat úgy, ahogy vagyok. Sosem unatkozom mellette: szeretem a humorát, az intellektusát és azt, hogy mindig mellettem áll, amikor szükségem van rá - dicsérte Évi a párját. 

A menedzser számára könnyebbséget jelent szervezési ügyekben, hogy a nap 24 óráját együtt töltik, míg Pély Barna kicsit tart attól, hogy kevesebb ideje jut művészként elvonulni, de szerinte a közös munka nem zárja ki azt, hogy jól működjön a kapcsolatuk. A férfinak amúgy is sok dolga lesz az elkövetkező időszakban: február 2-án indul A Dal 2020, amelynek ő az egyik zsűritagja, valamint a Blue Heart című nagylemezével turnézik itthon és külföldön.  

Csiszár Jenő ezért tűnt el a képernyőről

Csiszár Jenő 2012-től 2015-ig zsűritag volt az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóműsorában, A Dalban, 2016-ig pedig a Magyarország, szeretlek! című vetélkedő zöld csapatának kapitányaként láthattuk a képernyőn, aztán búcsút intett a televíziózásnak. Kíváncsi vagy, mi van vele napjainkban? 

60 éves lett Csiszár Jenő - Így él most az egykori rádiós műsorvezető

Csiszár Jenő ezért tűnt el teljesen a képernyőről.

Elolvasom
Ezt is szeretjük