Ő Pécsi Ildikó 22 éves unokája - Szűcs Csaba verseket ír, és bokszol is
Ifjabb Szűcs Csaba a Mokkában többek között arról is beszélt, mit jelent számára a család.
Az elmúlt években ifjabb Szűcs Csaba neve Pécsi Ildikó unokájaként szerepelt az újságokban: nagyapja, a 2020. július 12-én elhunyt olimpiai bajnok labdarúgó, Szűcs Lajos temetését követően a nagymama és az unoka közötti kapcsolat rendeződni látszik.
A 21 éves fiatalember a Mokkában beszélt arról, mit jelent számára a család, és arról is, mivel foglalkozik.
Pécsi Ildikó unokája, ijf. Szűcs Csaba
- Fontosnak tartom a családot abból a szempontból, hogy tartozni valahová, illetve érezni, hogy kellünk, éppolyan szükséges, mint hogy olyan emberek vegyenek körbe bennünket, akik segítenek kiteljesedni.
- Jelenleg a családi állapotunkról azt tudom mondani, hogy igyekszünk segíteni egymást, és ez főleg az elmúlt éveket tekintve egy szép kezdet, őszintén nagy dolognak gondolom. Van egyfajta kommunikáció, egy normálisnak nevezhető emberi kapcsolat. Mindenképpen jó irányba halad az elmúlt években nem olyan jól megoldott dolog - mondta a TV2 reggeli műsorában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Úgy gondolja, sok mindenért hálás lehet a nagyszüleinek, hogy mindazok után, amit elértek, a nevük, az életművük hatással van az ő életére is.
Remélhetőleg érek majd annyit, hogy az, akit érdeklek, magam miatt hallgasson meg.
- Nem a felmenőim miatt akarok valaki lenni, hanem önmagam miatt. (..). Ne a szüleim, nagyszüleim által letett dolgok alapján ítéljenek meg, hanem önmagam alapján - vallotta be a 22 éves fiatalember, aki a műszaki egyetemre jár, de a költészet és a sport is az élete fontos része.
- Mint az önkifejezés, a boksz és a költészet, ezek egyfajta terápiák. Én ezen kettőn keresztül tudom a legjobban kiélni a vágyaimat, a fájdalmaimat, és elég jó akarok lenni bennük ahhoz, hogy adhassak velük másoknak, illetve nem titkolva, a költészettel annak a kis hölgynek, aki miatt írni kezdtem. Jelent már meg egy cikk a Cosmopolitanon rólam, amiben három versrészlet is szerepelt.
Pécsi Ildikó fiatalkori fotókon
Az 1940. május 21-én született Pécsi Ildikó hároméves kislányként elhatározta, hogy színésznő lesz. Hatezer jelentkező közül került be a legjobb 22 közé, és 1962-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, de a rendezők már a főiskola alatt kinézték maguknak. 1959-ben szerepelt először a filmvásznon. Az aranyember bemutatása után sok férfi álmodozott róla, ebben a filmben szeretett bele későbbi férje, Szűcs Lajos is.
Ma 80 éves Pécsi Ildikó: Az aranyember szőke sztárja a ’60-as évek szexszimbóluma volt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bodrogi gyula
Bodrogi Gyula unokája már 16 éves - A gyönyörű Enikő énekesnőnek készül
- sztár
- habsburg györgy