A 2012-es X-Faktor győztese volt, most egy gimnáziumban dolgozik: Oláh Gergő civil munkát is űz december óta
Oláh Gergő december óta erősíti hivatalosan a Gandhi Gimnázium csapatát.
Oláh Gergő közmunkásként dolgozott Salgótarjánban, amikor úgy döntött, szerencsét próbál az X-Faktor harmadik évadában.
A válogatóra Steve Wonder Part-Time Lover című dalát vitte, alig énekelt el belőle pár taktust, már egyértelműen látszott, a színpadra született. Mindenki felállva tapsolt neki a stúdióban.
Oláh Gergő gimnáziumi munkája
Nem meglepő, hogy négy igennel jutott tovább. Az élő show-kban Geszti Péter mentoráltjaként menetelt egészen a fináléig. Végül Antal Timivel szemben győzedelmeskedett, és lett a műsor győztese 2012-ben.
Az azóta eltelt majdnem egy évtizedben szép karriert épített fel a szórakoztatóiparban. Olyan produkciókban láthattuk, mint A Dal, A Nagy Duett vagy a Sztárban Sztár, 2021-ben pedig a Farm VIP-ben szerepelt.
Bár sikeres élőadónak mondhatja magát, immár ötgyerekes édesapaként nem áll távol tőle az a filozófia, miszerint érdemes több lábon állni. December óta egy teljesen civil szakmát is űz, a Gandhi Gimnáziumban dolgozik.
"Nem tanár bácsi lettem, hanem motivációs tréner... Járom az iskolákat, motiválom a srácokat, hogy a jó irányba menjenek, és szeretettel ajánlom nekik a Gandhi Gimnáziumot a továbbtanulásra! Nagyon élvezem, és hálás vagyok, hogy ezt csinálhatom!” - írta a közösségimédia-oldalain.
Rengetegen gratuláltak neki a Facebookon. Volt olyan, aki megjegyezte, keresve sem találhattak volna jobb embert erre a feladatra. Sokan nem tudják, de Oláh Gergőt már láthattuk tanári szerepben. Olyan hírességekkel egyetemben, mint Novodomszky Éva, Bagi Iván vagy Boggie, ő is igent mondott a Videotanár – digitális tananyag YouTube-csatorna felkérésére. Egy ötödikes irodalomóra tananyagát mondta el, ezen belül az epika volt a témája.
X-Faktor mentorok akkor és most
Malek Miklós friss képein jól látszik, sokat változott az elmúlt 11 esztendőben, de nem ő az egyetlen mentor, aki másképp fest napjainkban, mint annak idején. Képes összeállításunkban mutatjuk az X-Faktor ítészeinek akkor és most fotóit.
Malek Miklós 2010-ben lett az X-Faktor mentora: 46 éves korára ennyit változott
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/X-Faktor
OLVASD EL EZT IS!