Ő Nyertes Zsuzsa ritkán látott lánya - A 25 éves Zsuzsó anyja szépségét örökölte
Nyertes Zsuzsa és lánya le sem tagadhatnák egymást.
Nyertes Zsuzsa egy szem lánya nagyon hasonlít az édesanyjára: nemcsak a szépségét, de a színésznő belső tulajdonságiból is sokat örökölt. A 25 éves Zsuzsó és közte ma is nagyon szoros a kötelék: lánya ugyan már nem a szülői házban él, de mindennap beszélnek. A szőke sztár a Best magazinnak azt mesélte, mindenben ad a lánya szavára, mert tudja, őszinte, és a kritikáját a szeretet vezérli.
- Ha a lányom leszid, vagy bármit mond, akkor én azt építő kritikának veszem. (…) Imádom a csajos cuccokat, a miniszoknyát, de a tanácsai nyomán rá kellett jönnöm: a kevesebb több. Már nem vehetek fel annyira rövid szoknyát, mint régen, hiába jók még a lábaim – mesélte a hetilapnak.
Való igaz, hogy Nyertes Zsuzsáról kevesen mondanák meg, hogy tavaly decemberben ünnepelte a 60. születésnapját. Bőven letagadhatna korából, karcsúságát pedig minden korosztály megirigyelheti. A jó géneket a lánya is örökölte, akivel a leggyakoribb közös programjuk az evés.
- Mindig tervezgetjük, hogy a sportot is felvesszük a listánkra, jártunk együtt jógázni, de ez valahogy mindig elmarad. Szerencsére nem látszik meg rajtunk – vallotta be a színésznő.
Nyertes Zsuzsa lánya nem mindenben ütött az édesanyjára, ő kerüli a rivaldafényt. Nem vonzotta a színpad, Zsuzsó HR-es lett, és munkaerő-toborzással foglalkozik.
Zalatnay Sarolta lánya, Niki
Zalatnay Sarolta nevelt lánya 2016-ban Londonba költözött. Az énekesnővel máig szoros a kapcsolata, mindennap beszélnek, de személyesen csak ritkán tudnak találkozni. Ezért is volt a 71 éves sztár számára nagy meglepetés, amikor a tél végén Niki hazautazott.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció