Összejött a Farm VIP két játékosa? Először szólaltak meg erről
Pumped Gabo és Blága Tünde között a Farm VIP-ben szoros kapcsolat szövődött, most kiderült, mi van köztük.
Kiderült, mi van Pumped Gabo és Blága Tünde között, miután a Farm VIP-ben igen közel kerültek egymáshoz.
Pumped Gabo és Blága Tünde kapcsolata
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Pumped Gabónak a Farm VIP forgatásainak első pillanatában már felkeltette az érdeklődését az egykori szépségkirálynő, Blága Tünde. A nézők szemtanúi lehettek annak, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ahogy azt megírtuk, együtt is aludtak. Most kiderült, hogyan alakult a viszonyuk a forgatások végeztével.

– Végig azt éreztem, hogy van egy ember, akire számíthatok, aki kiáll mellettem, és aki képes akár a csapatával is szembemenni, hogy megvédjen. Gabo a védőpajzsom volt, és ez akaratlanul is elindított bennem valamit – mondta a 28 éves szépségkirálynő a Story magazinnak.
Ezzel szemben kiderült, hogy annak ellenére, hogy a műsor után még tartották a kapcsolatot és rengeteget beszélgettek, barátságnál komolyabb érzések nem szövődtek köztük, sőt, mint kiderült, Blága Tündére időközben a szerelem is rátalált.
– Nekem azóta egyébként van párkapcsolatom is. Egy rendezvényen találkoztunk, és december óta vagyunk együtt. Ő pécsi, én budapesti, szóval még nem élünk együtt. Egy nagyon intelligens férfi, aki igyekszik nagyon jól kezelni, ami most körülöttem folyik.
Aurelio és Bálint Antónia pikáns jelenete: arcpirító, mit vettek a kamerák
Aurelio és Bálint Antónia a közös munka közben kerültek pikáns szituba a Farm VIP-ben, mutatjuk videón!
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- család















