Gáspár Zsolti lánya csinos felnőtt lett: Nikol közgazdászként végzett az egyetemen
Gáspár Zsolti gyerekeit nem vonzza a tévézés, mindhárman civil szakmát választottak.
Gáspár Zsolti háromgyermekes édesapa, lányaiért, Gabiért és Nikolért és fiáért, Nikolaszért is rajong.
Gáspár Zsolti lánya
Már javában dübörög a Farm VIP 2025-ös évada, melyben ahogy már megszokhattuk, Demcsák Zsuzsa műsorvezető mellett Gáspár Zsolti a gazda, aki sajátos humorával fűszerezi meg a produkciót. A tévésről kevesen tudják, hogy három gyerek boldog és büszke édesapja, legidősebb lánya Gabi, ikrei közül pedig a lány a Nikol, a fiú pedig a Nikolasz nevet kapta.

– Nikolasz nagyon tehetséges cukrász, Nikol lányom pedig a Metropolitan Egyetemen végzett közgazdászként. Azonban nem elégszik meg ennyivel, mivel jelentkezett mesterképzésre is. Mindkettejükre nagyon büszke vagyok az édesanyjukkal együtt, mert tisztességes felnőttek lettek – mesélte a hot! magazinnak Gáspár Zsolti.
Arról is beszélt, hogy kedvesével, Filoménával idén nyáron tervezik az esküvőjüket, mint kiderült, a szervezésben már csak az utolsó simítások vannak hátra. Hozzátette, egyértelmű, hogy a vendégek között Demcsák Zsuzsának is ott lesz a helye.
Kiss Endi 18 éves lánya hercegnő volt a szalagavatón: Bodza szépségén ámulnak a kommentelők
Kiss Endi lánya vagány, rocker lánya olyan volt a szalagavatón, akár egy valóságos Disney-hercegnő.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















