Milák Kristóf így mosolyog aranyérmével: megdöntötte Michael Phelps olimpiai rekordját
Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.
A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.
Milák Kristóf aranyérmet nyert
A 21 éves úszó már az első 50 méteren az élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.

Milák Kristóf végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével diadalmaskodott, és ezzel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát.

- A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni - mondta a friss aranyérmes, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A Rióban bronzérmes Kenderesi Tamás egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről. Kifejezetten csalódottan nyilatkozott.

- A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak.

Milák Kristóf a magyar olimpiai csapat harmadik érmét és a második aranyát nyerte a japán fővárosban.
A címvédő és világcsúcstartó Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis a hetedik idővel került a fináléba, ahol már a pillangón látszott, hogy nem tud beleszólni a dobogós helyezésekért zajló küzdelembe, ugyanis nyolcadikként fordult az első ötven után, és ezt követően is csak nőtt a hátránya az élmezőnnyel szemben. Végül magához képest rendkívül gyenge, 2:12.38 perces idővel ért célba, az előfutamban (2:09.70) és az elődöntőben (2:10.22) is jobb időt ért el.
- Tegnap görcsösen úsztam, ma próbáltam lazábban. Így se volt jó, és úgy se. Mindent kiadtam magamból. Bosszantó, hogy 2:08.5 elég volt az aranyhoz - nyilatkozta az úszónő a döntő után.
Képes kvíz: felismered a magyar úszóolimpikonokat fotójuk alapján?
Képes kvízünkben a magyar úszósport több olimpiai bajnokát is láthatod. Teszteld tudásod, hányat ismersz fel közülük!
Cover-fotó: MTI/Kovács Tamás
OLVASD EL EZT IS!















