Kőbán Rita a 90-es évek kajak olimpikonja volt: 56 évesen így néz ki friss fotóján

Kőbán Rita az egyik legsikeresebb magyar kajakozónő, aki négy olimpián szerzett érmeket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kőbán Rita az egyik legsikeresebb magyar kajakozónő, aki négy olimpián szerzett érmeket, és a legnagyobb sikereit a ’90-es években aratta. Az 1988-as szöuli olimpián négyesben ezüstérmet nyert 500 méteren, 1992-ben, Barcelonában ugyanezen a távon négyesben már aranyat akasztottak a nyakába, és szerzett egy ezüstöt egyesben és egy bronzot párosban.

1996-ban, az atlantai olimpián egyesben győzött 500 méteren, 2000-ben, Sydneyben a négyesben ezüstérmet szerzett. 2000-ben vette át szakedzői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, szép csendben visszavonult a rivaldafénytől. 2013 májusában az MTK edzője és az egyesület 13-15 éves fiatalok képzéséért felelős Sportágváltó Programjának szakmai vezetője lett.

Kőbán Rita egykor és ma

Az 56 éves Kőbán Rita ugyan csak ritkán szerepel a sajtóban, de az országos sporteseményeken és szakági rendezvényeken megjelenik. A megújuló, idén 20 éves Millenárison Világraszóló Bajnokaink - 177 mesés győzelem címmel 2020. július 20-án nyílt magyar olimpiatörténeti kiállítás megnyitóján is részt vett.

Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó a Világraszóló Bajnokaink - 177 mesés győzelem című kiállítás megnyitóján a Millenárison.
Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó a Világraszóló Bajnokaink - 177 mesés győzelem című kiállítás megnyitóján a Millenárison.

Az Üvegcsarnokban október 10-ig látogatható tárlat több mint 300 ikonikus tárgyat mutat be, köztük 71 aranyérmet, zászlókat, diplomákat, a győzelmekhez kapcsolódó személyes tárgyakat, sporteszközöket, amelyek egyszerre egy térben soha nem voltak még láthatók. 

Kőbán Rita az 1996-os atlantai olimpián a kajak egyesek 500 méteres távján olimpiai bajnok lett.
Kőbán Rita az 1996-os atlantai olimpián a kajak egyesek 500 méteres távján olimpiai bajnok lett.
Fotó: MTI/Földi Imre

A 177 mesés győzelem egyenként megismerhető a helyszínen. A legeredményesebb sportágak közül is kiemelkedik az úszás és a vívás, amelyekben a legtöbb magyar aranyérem született az évek során.

A legfontosabb pillanatok újra megelevenednek a Millenáris D csarnokának képernyőin, a digitális adatbázisban igazi ritkaságok, sporttörténeti csemegék után kutathatnak a rajongók.

Kiss Gergely lánya, Viktória

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk számára a sportsikerei mellett ugyanilyen fontos az is, hogy háromszoros édesapa. Felesége, Valkai Anna szintén vízilabdázott. Három gyermekük született, Viktória 2003-ban, Patrícia 2006-ban, majd Olívia 2016 őszén.

Kiss Gergely vízilabdázó legidősebb lánya 18 éves lett - Viki gyönyörű tinédzser

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük