Lovas Rozi újra babát vár: egy évvel kisfia születése után ismét várandós lett
Lovas Rozi második gyermekével várandós, a baba jövő februárra várható.
Lovas Rozi a Pécsi Országos Színházi Találkozón kétszer is elnyerte a Legjobb 30 év alatti színésznő díját. Szerepelt a Nejem, nőm, csajom című vígjátékban, A berni követ című tévéfilmben és a Csak színház és más semmi című sorozatban, de az országos hírnevet a 2017-ben indult, A mi kis falunknak köszönheti.
Az RTL Klub sikerszériájának negyedik évada idén áprilisban azzal zárult, hogy az általa alakított, ikrekkel várandós Erika a pajkaszegi misemaratonon egy rögtönzött esküvőn feleségül ment párjához, Gyurihoz (Lengyel Tamás).
Lovas Rozi második gyermekével várandós
A színésznő 2020 májusában lett édesanya, egy hónappal korábban ment férjhez a kisfia édesapjához, Horváth János Antal rendezőhöz.
Most a Radnóti Miklós Színház a honlapján közleményben tudatta, hogy a 35 éves sztár második gyermekével várandós, ezért új szerepeket nem vállal ebben az évadban, a meglévő előadásaiban novemberig lesz látható.
"Örömmel jelentjük, hogy sokasodik a Horváth-Lovas család, februárban érkezik Misa kistestvére. Így Rozi ebben az évadban nem vállal újabb szerepeket, novemberig lesz látható az előadásokban. A 10, az Egy piaci nap, a Gloria, a Futótűz című előadásokban átadja szerepeit, a Csillagképek és az Árvák című előadás szünetel visszatéréséig, de ősszel még ez a két előadás is látható.
Rozi és családja jól van, mindenki boldog és izgatott, szeretettel és tárt karokkal várják a titokzatos legkisebbet és az újabb kihívásokat.
Ennél többet viszont nem szeretnének a nyilvánosság orrára kötni, bízva remélik, hogy ez tiszteletben is tartható" - olvasható teátrum oldalán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lovas Rozi A mi kis falunkban ugyan forgatott tavaly, és ősszel volt két előadása, de miután a világjárvány miatt bezártak a színházak, a színpad helyett a családjának szentelhette idejét. Idén nyáron a Szentendrei Teátrum egyik darabjában tért vissza július közepén.
A Magyarországon most először bemutatott Árvák című kamaradráma rendezője Lovas Rozi férje, Horváth János Antal, abban az RTL Klub sorozatában a férjét alakító Lengyel Tamással és a sikerszéria egykori Matyijával, Molnár Áronnal szerepel. Ez a darab a színésznő és férje első közös munkája, amit nagyon élveztek.
A mi kis falunk szereplői a valóságban
A közmunkás Szifon feleségét, Marcsit, akit a férje következetesen Évának hív, Lévay Viktória alakítja. Április végén ünnepelte a 47. születésnapját, az ebből az apropóból készült fotója láttán meg nem mondanánk, hogy őt látjuk a sorozatban. A színésznő a való életben egy gyönyörű, nagyon csinos nő. Képes összeállításunkban nemcsak az ő átalakulását láthatod, hanem A mi kis falunk több szereplőjének sorozatbeli és civil képét is.
A mi kis falunkban a közmunkás Szifon felesége: valójában gyönyörű nő Lévay Viktória
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- bereczki zoltán
- bata éva