Lengyel Tamás a Tinderen ismerte meg feleségét: titokban vette el, és született gyerekük
Lengyel Tamás a Tinderen nem volt sikeres felhasználó, de a társkeresőnek köszönheti, hogy megismerte feleségét.

Lengyel Tamásról csak a közeli környezete tudta, hogy megnősült, ahogy azt is, hogy kisfia született.
A mi kis falunk Gyurija 2021 szeptemberében beszélt arról először, hogy bár korábban nem tartotta fontosnak az esküvőt, a házasság megváltoztatta a hozzáállását, a ceremónia után büszke és boldog férj lett belőle.
Lengyel Tamás és a Tinder
Azt is csak 2021 októberében árulta el, hogy apa lett, ekkor már 11 hónapos volt a kisfia. A 45 éves színész Kadarkai Endrének a Klubrádió Szavakon túl című műsorában beszélt arról, hogy bár sokan azt gondolják róla, nőcsábász volt, valójában szemérmesen ismerkedett. Amikor nem sikerült máshogy barátnőt találnia, úgy döntött, regisztrált a Tinderre, ám a társkeresőn sem volt sikeres.

Kevés matche, vagyis találata volt, amit annak tud be, hogy sokan talán azt hitték, nem is ő regisztrált, a profil fake, míg mások úgy vélhették, csak egyéjszakás kalandokra hajt. Megint másoknak egyszerűen talán nem jött be. Megbánnia mégsem kellett, hogy kipróbálta a Tindert, mert a feleségét ennek köszönhetően ismerte meg.
- Volt egy-két matchem, és volt is, hogy találkozgattam bizonyos emberekkel, de azok nem voltak hosszú életűek, kivéve Teklával. Neki írtam az Instagramon keresztül, de akkor nekem még nem volt normális profilom, csak egy olyan, amin háttal állok, a címe pedig az volt, hogy Lengyel Tamás, nagyon híres színész hátának az Instagramja. Ezen keresztül írtam neki, ő meg nem tudta, ki ez a hülye, aki a hátával próbál kapcsolatot felvenni.

- Egy idő után, szerintem kábé egy hét után válaszolt. Sokáig leveleztünk az Instagramon, egyszer csak találkoztunk, aztán minden elindult a maga útján.
Lovas Rozi, A mi kis falunk Erikája
Füleki polgármester (Csuja Imre) jobbkeze, Bodri Gyuri (Lengyel Tamás) párja imádja a csatokat és a hajdíszeket. Lovas Rozi a való életben nagyon dögös és elegáns is tud lenni.
Lovas Rozi ilyen dögös is tud lenni: felismered A mi kis falunk színésznőjét?
Nézegess képeket!
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/A mi kis falunk