Kulcsár Edina és új párja hónapok óta ismeri egymást: munkakapcsolatból lett szerelem

Kulcsár Edina után új párja, Varga Márk, vagyis G.w.M is megszólalt a kapcsolatukról.

kulcsar-edina-gwm-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan meglepődtek, amikor Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti január 14-én bejelentették, hogy nem sikerült megmenteniük a házasságukat, elválnak, de a 2014-es Miss World Hungary azzal még nagyobb meglepetést okozott, hogy hétfő délután elárulta, új párja van, szerelmével közös képet is posztolt

Az egykori szépségkirálynő hangsúlyozta, Csutival jó ideje nincsenek együtt, a gyerekek miatt tartózkodik néha a házban, és a különválásukban nem játszott szerepet harmadik fél.

Kulcsár Edina és új párja, G.w.M.

Kulcsár Edina új párja Varga Márk, aki G.w.M néven népszerű rapper. A zenész január 3-án, a közösségi oldalán tudatta, hogy a családjával már egy hónapja nem él együtt, a párjával elválnak útjaik, de a gyerekeiket továbbra is együtt nevelik. Hétfő délután ő is kitette ugyanazt a közös fotót, amit Kulcsár Edina, és a bejegyzéseik szövegének is vannak egyező elemei. 

A 25 éves G.w.M azt írta, ahogy több dalában is hallható, számára a család a legszentebb dolog a világon, de folyamatosan őrlődött, úgy érezte, megalkuszik magával. A volt párja ebben nem hibás, de úgy gondolja, ő sem. 

„Régre visszavezethető az egész, több megszakítás után ismét hosszabb ideje nem laktam otthon már, szóval nem egy harmadik fél miatt alakult ez így, hanem csak szimplán elfogytunk és a gyerekekre való tekintettel igyekeztünk megmenteni, amit nyilván nem a nagy nyilvánosság előtt tettem/tettünk. A múltról ennyit szeretnék elmondani, és hogy megmaradt a gyerekek miatt a jó viszony kettőnk között, semmi többet!” 

A jelent és a jövőt az új szerelem jelenti számára, ami annyira intenzív, erős és őszinte, hogy elképzelni sem tudta, létezik ilyen. 

„Az érdek és feltétel nélküli szerelem, őszinte megbecsülésen, és a felhőtlen boldogságra épül az egész. Lehet sárral dobálózni, lehet mondani bármit, de felesleges, mert az őszinte szerelem győzött, mindent vitt.

A két dolog között telt el idő, szóval egyik oldalról sincs az, hogy egymás életébe rondítottunk volna bele!

Mindenkinek szívből kívánom, hogy átélhesse ezt a varázslatos érzést, amit érzünk! Ennek a lánynak a neve: Kulcsár Edina!”

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Kiderült, a zenészt és Kulcsár Edinát Csuti mutatta be egymásnak. A 31 éves szépség már 2018-ban szerepelt a rapper egyik videóklipjében, G.w.M 2021. november 19-én megjelent „Hello” című klipjében pedig ő volt a főszereplő. A munkakapcsolatból aztán szerelem lett. 

- Amikor megszületett ez a dal, egy nagyon kimagasló produktumot szerettem volna, és főszereplőnek is nagyon erős hölgyben gondolkodtam. Igazából adott volt, ki legyen, mert felkértem Edinát egy közös dalra, így azt gondoltam, kezdjük el már a klipben felvezetni a közös munkát - mesélte a férfi az RTL Klub Reggeli című műsorában 2021. november 22-én, amihez Kulcsár Edina annyit tett hozzá, hogy már a közös számukat is felvették. 

kulcsar-edina-gwm
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Bár a zenész és az énekesnői babérokra törő Kulcsár Edina is hangsúlyozta, az új és a régi kapcsolataik között nem volt átfedés, Csuti azt mondta hétfőn a Blikknek, szerinte a felesége nem volt vele mindig őszinte. 

Azt nem szeretném elmondani, hogy mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, hogy Edina nem mindig volt velem őszinte.

Rettentően csalódott vagyok azért is, ami a házasságunkkal történt, és azért is - bár tudom, hogy ez az élet rendje -, amivel most szembesülnöm kellett - vallotta be a napilapnak.

Szunai Linda válik

Szunai Linda neve akkor lett ismert, amikor 2011-ben szépségkirálynővé koronázták, elnyerte a Miss World Hungary címet. A verseny egyik zsűritagja volt az a médiaszakember, akivel évekkel később egymásba szerettek. 2020 júniusában tartották álomesküvőjüket, de egy évvel később egyedülálló lett. A válás okairól csak most beszélt.

Szunai Linda szépségkirálynő válik: egy évvel az álomesküvője után lett egyedülálló

Szunai Linda először beszélt arról, hogyan élte meg azt, hogy válással végződött a házassága.

Elolvasom
Ezt is szeretjük