Friss képeken a 79 éves Kudlik Júlia: elárulta, miért tért vissza a köztévére
Kudlik Júlia negyven éven át a Magyar Televízió meghatározó arca volt, majd megváltak tőle. Hosszú idő után visszatért a köztévé képernyőjére.
Kudlik Júlia 1964-től negyven éven át a Magyar Televízió meghatározó arca volt, bemondó és olyan ismert műsorok háziasszonya volt, mint a Szeszélyes évszakok, a Gazdit keresünk, a Juli Suli vagy a Delta, amit harminc éven át vezetett. Azt nyilatkozta, méltatlan volt a nézőkhöz, az intézményhez és hozzá is, ahogy a köztévé megvált tőle.
Kudlik Júlia a Duna TV-n
A 79 éves sztár aztán hosszú idő után október 2-án ismét szerepelt a köztévé képernyőjén: az idősek világnapja alkalmából vendégeskedett a Duna vallási sorozatában, az Agapé legutóbbi adásában.
- Néhány nap gondolkodás után végül is igent mondtam, hogy elfogadom ezt a megtisztelő meghívást, mert vallom azt, hogy az életet szeretettel és humorral kell élni. A szeretet a megértéséhez kell, a humor pedig az elviseléséhez (…) Különben is, fiatal bárki lehet, de öreg csak a java. A hölgyek amúgy sem öregszenek, csak az urak látása romlik - mesélte Kudlik Júlia, hozzátéve, hogy a test és a lélek viszonyát János evangéliuma szerint értékeli, miszerint a lélek az, amely az embert valójában élteti.
Szerinte érdemes készülni az időskorra, életünk alkonyára: úgy gondolja, aszerint kell élni, hogy az élet ajándék, ugyanakkor tudatában kell lenni annak, hogy minden evilági mulandó, és az öregkorunk minőségét fiatalon kell megalapoznunk.
- Fiatalként azt gondoljuk, hogy mindig egészségesek, fittek és kívánatosak leszünk, és sose halunk meg. Pál apostol írja, hogy ne csak a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig tartó, a láthatatlan viszont örök.
Kudlik Júlia úgy véli, az öregség akkor kezdődik, amikor valaki cél nélkül ébred fel reggel, és remény nélkül alszik el este. Nyugdíjasként is aktív, és élvezi, hogy az utóbbi évtizedekben van ideje a munka mellett a számára fontos pillanatokra is.
- Már huszonéve vagyok nyugdíjas. Azóta van születésnapom, névnapom, házassági évfordulóm. Végre végig tudok olvasni egy könyvet - vagy akár egy egész szerzői életművet kiadási sorrendben. Egészséges vagyok, nem szedek semmilyen gyógyszert. Nekem még rengeteg dolgom van.
A Magyar Televízió imádott bemondónője volt: négy válása és az alkohol miatt mehetett tönkre Baleczky Annamária élete
Baleczky Annamária kedves mosolya sok nézőt jókedvre derített, de a bemondónő élete nem volt felhőtlenül boldog.
ElolvasomCover-fotó: MTVA/MTI/ Lippay Ágnes
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció